kultúra Pécsen

2020.02.17. 20:00

Egyelőre nullákat írtak a színházak támogatása mellé

Nincs nyoma a városi büdzsében a POSZT többlettámogatásának annak ellenére, hogy korábban a városvezetés azt kommunikálta, hogy további 20 milliót biztosítanak rendezvényre. A színházak támogatása neve mellett pedig nulla forintot szerepeltetett az első tervezetben a Péterffy Attila vezette balliberális városvezetés.

Bóka Máté

Fotó: Löffler Péter

Nem néz könnyű év elé a városi kulturális ágazat, hiszen nemrég még olyan költségvetési módszertani tervezetet gyártottak a pécsi városházán, amiben még az szerepelt, hogy nem lehetne veszteséges kulturális programokat szervezni. Igen ám, de gyorsan kiderült, hogyha ezt betartanák, akkor például a nyári, több tízezer embert vonzó Zsolnay Fényfesztivált is le kellene fújni, hiszen az is ingyenes.

Ebből ugyan visszatáncolt a Péterffy Attila, Pécs balliberális polgármestere által vezetett MSZP–DK–Jobbik–Momentum–Párbeszéd politikusaiból álló városvezető koalíció, viszont egy újabb, a város költségvetési terveiről szóló dokumentumban már három pécsi színház támogatása mellé nagy nullát írtak.

Sőt, a Pécsi Országos Színházi Találkozó esetében a korábban a városháza által beígért 20 milliós többlettámogatást sem szerepeltették a büdzsé legutóbb elkészült tervezetében. A minap megtartott városi közgyűlésen Bognár László fideszes képviselő a POSZT, a Harmadik Színház, a Bóbita Bábszínház és a Nemzeti Színház finanszírozása kapcsán fel is tette a kérdést. A képviselő felvetette, hogy a költségvetésben a színházak mellett 0 forint szerepel, miközben közszolgáltatási szerződésük van; a POSZT esetében korábban 30 milliót adott a város, amelyhez további 20 milliós ígéret hangzott el az új városvezetés részéről, ám a költségvetésben ez az összeg sem szerepel.

Péterffy Attila azt mondta, hogy a színházak esetében még tárgyalnak a kormánnyal a finanszírozásról, POSZT-ra annyit mondott, hogy a szóban forgó húszmilliót nem önkormányzati keretből akarják biztostani,

Az, hogyha mégis, akkor pontosan milyen forrásból, nem derült ki, lapunk megkeresésére pénteken sem reagált a városvezető.

A dokumentumban a deklarált nagy nullák után még azt írják, „a színházművészeti szervezetek vonatkozásában az önkormányzatoknak külön kell megállapodniuk a központi támogatás vonatkozásában az állammal, amely tárgyalások folyamatban vannak, és jelentős kihatást gyakorolnak a költségvetésre, ezért sem tekinthető a jelenlegi költségvetési rendelettervezet véglegesnek”.

Nem is olyan régen az is kiderült, hogy a pécsi városháza korábbi állásfoglalását részben cáfolva a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) egyelőre nem állapodott meg a pécsi városvezetéssel arról, hogy az idei országos színházi találkozó idén és a következő években a baranyai megyeszékhelyen vagy másutt legyen.

A pécsi kulturális szféra eddigi néhány hónapja tehát eddig sem volt eseménytelen, de megírtuk azt is, hogy múlt év végével közös megegyezéssel hagyta el a Zsolnay Kulturális Negyedet Szécsi Máté programigazgató, akinek a nevéhez több sikeres, tízezreket vonzó rendezvény lebonyolítása fűződött, köztük a Zsolnay Fényfesztiválé is. Szintén közös megegyezéssel távozott a kulturális negyedtől az év végével Magyar Attila gazdasági igazgató is, aki korábban nagyvállalatoknál szerzett gazdasági tapasztalatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!