szennyezés

2020.06.09. 20:00

A Dombay-tónál is a vízminőségre kellene odafigyelni leginkább

Nemcsak olvasóink jelezték, de a városvezetés is tud a problémáról: a Dombay-tó környékén a szennyes vizet, a mosogatólét is beleereszthetik egyesek a tavat tápláló patakba. Átfogó vizsgálatot indítanak idén nyáron.

B. M.

Az elmúlt években már történtek fejlesztések a Dombay-tónál – például a medrét is kitisztították –, de a következő időszakban látogatóközpontot is létrehoznak, rendbe teszik a tó körüli sétányt és kamerarendszert is telepítenek. Igen ám, de olvasóink szerint nem feltétlenül ezek lennének a legfontosabbak, hiszen a tó vízminőségének a megőrzése az elsődleges, jelenleg ugyanis előfordulhat, hogy szennyeződés is bejut a patakból a tóba.

Zádori János, Pécsvárad polgármestere azt mondta, hogy valóban fontos feladat ez is, tavaly már szakiskolások is vizsgálták a tó vizét a nyári táboruk keretében és akkor mosószer nyomaira bukkantak. Ezért ebben az évben minden ingatlan előtt megvizsgálják a tavat tápláló patak vizét azért, hogy kiderüljön, kik azok, akik nem teljesen zárt emésztőket használnak, vagy esetleg kiütötték azoknak a falát. Elkészítenek egy olyan térképet is, ami azt mutatja meg, hogy hol nem tarthatják be a szabályokat.

A tesztelést egy héten keresztül folyamatosan végzik majd el, de a szennyvíztárolók zártságát, műszaki állapotát is vizsgálni fogják a környezetvédelmi hatósággal tartandó ellenőrzésen. A polgármester elmondta azt is, hogy a szolgáltatott víz és az elszállított szennyvíz mennyisége közötti különbözet is arra utal, hogy nem mindenki használja rendeltetésszerűen az emésztőgödröket.

A városvezető arra a kérdésre, hogy miért nem építik ki a szennyvízhálózatot az üdülőrészen, azt felelte, hogy műszakilag ez nagyon költséges lenne, a városnak pedig nincs erre fedezete, jelenleg pályázati kiírás sincs erre a célra. Ezért megoldásként az egyedi műanyagdobozos zárt szennyvíztárolókat ajánlják. Zádori János arra is utalt, hogy mivel az elmúlt években kelendőek lettek az itteni üdülők, az új tulajdonosok között akadnak olyanok, akik nincsenek tisztában az írott és íratlan szabályokkal.

Csak ekkor vizsgálják a vízminőséget

A Baranya Megyei Kormányhivataltól megtudtuk, hogy az illetékes népegészségügyi hatóság abban az esetben vizsgálja a természetes fürdővizek vízminőségét, ha az adott fürdőhelyen a várható átlagos látogatói létszám nyolc egybefüggő héten keresztül meghaladja a napi 100 főt vagy a vízparti terület tulajdonosa fürdőhely-kijelölési eljárás lefolytatását kéri. A Dombay-tó esetében mindeddig egyik feltétel sem teljesült, így a tó vizének minőségét közegészségügyi szempontból a kormányhivatal eddig sem és idén sem vizsgálta, tehát arról nem rendelkezik hivatalos irányadó információval.

Ahogy a Dombay-tónál, úgy más, hasonló eljárás alá eső tavak esetében sem jelenti azt, hogy a víz ne lenne alkalmas a csobbanásra. Ilyenkor viszont mindig azzal kell számolnunk, hogy saját felelősségünkre fürödhetünk csak meg ezekben a vizekben. A gyakorlathoz igazodva ezt egyébként több helyen is táblákkal jelzik az önkormányzatok, fenntartók.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!