bevételek, kiadások

2020.06.16. 11:30

Máig nem csökkentették a pécsi képviselők fizetését

Nem csökkentették Pécsen a képviselők, politikai megbízottak fizetését, juttatását, holott a városvezetés arról beszél, hogy a járvány miatt komoly hiánya lett a városi cégeknek, intézményeknek. Megnéztük azt is, mekkora is lehet néhány, általuk is emlegetett cégnél a jegybevételek miatti kiesés.

B.M.

Mint az köztudott, a balliberális pécsi városvezetés úgy döntött, hogy a mindenkori minimálbérhez köti a képviselők tiszteletdíjának alapját. Ennek értelmében megválasztásuk után kétszer örülhettek a városatyák, hiszen már tavaly év végén is nőtt a fizetésük, majd pedig idén januártól tovább nőtt, hiszen a minimálbér bruttó 161 ezer forintra emelkedett. Egyes képviselők ennek köszönhetően januárban több mint 30 százalékkal kaphattak többet mint novemberben, a bizottsági elnökök például pár hét leforgása alatt eljutottak oda, hogy bruttó 305 ezer forintot vihetnek haza. A balliberális polgármester, Péterffy Attila egy korábbi általa jegyzett előterjesztésében annyit közölt, van pénzügyi fedezet erre.

Berényi Zoltán, az ÖPE-KNDP frakció tagja legutóbb is felvetette az egyik konzultáción, hogy csökkenteni kellene a képviselők fizetését, ahogyan a biztosoknak, tanácsnokoknak járó pénz bizonyos százalékát is. Péterffy akkor azt mondta, hogy „illene” az érintettek véleményét kikérnie a döntés előtt. A felvetés kapcsán néhány napja újra megkerestük a városházát azt tudakolva, hogy vajon terveznek-e ilyen lépést, de ezúttal sem válaszoltak a megkeresésünkre.

Érdekesség, hogy amíg más városokban meglépték a fizetéscsökkentést – így például Komlón is –, Pécsen inkább arról beszélt a városvezetés, hogy 2,5 milliárdos bevételkiesés keletkezett a járványveszély miatt. Ezért megnéztük, hogy a Zsolnay-negyednek, a Tüke Busznak, a múzeumoknak, az állatkertnek, a színháznak milyen jegybevételei lehetnek, lehettek a korábbi években, hiszen ezek azok az intézmények, cégek, amikre leginkább hivatkoztak a városvezetők, mondván, esetükben lecsökkent, vagy teljesen megszűnt a jegybevétel.

A ZSÖK honlapján elérhető legfrissebb, 2018-as adatok szerint a cégnek és a hozzá tartozó kulturális intézményeknek egész évben a jegy- és áruértékesítésből származó bevétele nettó 224 millió forint volt, tovább számlázott költségek árbevétele nettó 68 millió, míg a bérleti díjakból 365 milliót kaptak, valamint volt még 50 millió forint egyéb bevételük. Összesen ez 700 millió forint egy évre vetítve, ami a veszélyhelyzet óta eltelt időt, három hónapot figyelembe véve nagyjából 180 milliós kiesést jelenthet.

A Janus Pannonius Múzeum szintén tavaly előtti beszámolójában az áll, hogy abban az évben 111 ezren keresték fel őket, de teljes áru jegyért csak 37 ezren fizettek. A JPM honlapján a legfrissebb gazdasági beszámoló 2015-ös, abban az áll, hogy 136 millió forint volt akkor egész évben a működési bevételük, ez nagyságrendileg vélhetően nem sokat változott. Három hónapra vetítve ez 36 millió forint lehet.

A Tüke Busznál már korábban kiderült, hogy a rájuk is vonatkozó hitelmoratórium, az alacsonyabb üzemanyagár, valamint a kevesebb járat indításából származó kisebb szerviz- és bérköltség miatt a cash-flow mérlegük akár nullszaldós is lehet.

A Pécsi Nemzeti Színház esetében a jegyekből származó bevételek jóval kisebb hányadát teszik ki a teljes bevételüknek, hiszen rendszerint önkormányzati, illetve jelentős állami támogatást kapnak. A 2018-as beszámolójukban egész esztendőre 221 milliós jegybevételt szerepeltettek, ennek negyede felelhetne meg a járvány ideje alatt a jegybevétel által okozott kiesésnek, ami 55 millió forint.

A Pécsi Állatkertnek három hónapra vetítve 54 millió forintra volt szüksége a működéshez – ebben a járványveszély miatti bezárás alatt a baranyai és pécsi polgárok segítettek nagyon sokat adománnyal.

A jobboldalon mindezek fényében komoly kétségek merülnek fel a városvezetéssel szemben, hiszen a fenti tételek összege meg sem közelíti a baloldal által kommunikált 2,5 milliárdos kiesést, érvelnek a jobboldaliak – még akkor sem, hogyha ebbe belevesszük a védekezésre fordított pénzt, valamint az ingyenes parkolás miatti bevételkiesést, vagy még néhány intézményt, céget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!