filmek

2020.07.23. 14:00

A baranyai mozilátogatók is az új filmeket várják

Mind a mozik, mind a mozirajongók alig várták már a koronavírus-járvány utáni újranyitást. Június végétől a pécsi Uránia Mozi, július elejétől pedig a Cinema City ismét fogad vendégeket. Nézők vannak, de azért még mindenki a nagy premierekre vár.

Június végén mindenki bizakodott, hiszen a koronavírus-járvány sok országban lecsengőben volt, az élet elkezdett beindulni. Az éttermek, kávézók, üzletek után a mozik is kinyitottak. Akkor valószínűleg senki sem gondolta, hogy egyből tömegek ülnek be a filmekre, de kimondatlanul azért ott volt, hogy csak az első egy-két hetet kell kibírni, mert július közepétől jönnek a nagy amerikai premierek, és akkor minden olyan lesz, mint régen.

Ez sajnos nem jött be. Az egyik legjobban várt munka Christopher Nolan Tenet című filmje volt. A filmszínházak egyértelműen a sci-fibe oltott kémdrámától remélték a nyári moziszezon megmentését, de úgy néz ki, ez nem fog összejönni: a Warner Bros. ugyanis ismét elhalasztotta a premiert. A film eredetileg július 17-én került volna vászonra, ezt először július 31-re, majd augusztus 12-re tették át. Az Egyesület Államokban ismét gyorsuló járványterjedés miatt azonban ezt a legutóbbi dátumot sem tudják tartani, a premier új időpontját pedig be sem jelentették. Egy kis reménysugarat az azért ad, hogy valószínűleg nem világpremierre kell számítani, hanem a járvány terjedése szempontjából biztonságosabb országokban – így például nálunk is – előbb mutatkozik be a film.

A nyár másik nagy dobása a Mulan című film lett volna, sőt, eredetileg ezt már márciusban vetítették volna. A Disney először július 24-re halasztotta a premiert, de nemrég ezt is módosították augusztus 21-re. Leghamarabb tehát ekkor láthatjuk a filmet – persze csak akkor, ha minden jól megy. A többi stúdió ugyanilyen óvatos, vannak olyan filmek, amelyeknek az idei premierjéről még a járvány kezdetén lemondtak, és rögtön 2021-re tették a bemutatót. Ilyen a New Line egyelőre cím nélküli horrorfilmje, amelyet legjobb esetben is 2021. június 6-án láthatunk, vagy a Godzilla vs. Kong, amelynek bemutatója november 20-ról 2021. május 21-re módosult. A Mátrix 4 bemutatóját eredetileg is a jövő évre tervezték, a probléma azonban az, hogy a vírushelyzet miatt áll a forgatás. Éppen ezért a premiert is 2022-re halasztották.

Biztosra azonban semmit nem lehet mondani, és a Tenet csúsztatása újra megbolygathatja a filmipart. A premier elhalasztása korábban is láncreakciót indított, a stúdiók egymás után jelentették be, hogy ha a Tenet tolódik, ők sem rukkolnak elő új filmekkel. A mozirajongók tehát felkészülhetnek arra, hogy ismét át kell írni a naptárjukat.

Maga az igazi moziélmény vonzza most a látogatókat

A magyar mozikban azért széles a választék. Vannak kedves gyerekmesék, könnyed családi vígjátékok, pörgős akciófilmek és magyar alkotások, aki tehát mindenáron moziba akar menni, megtalálhatja a kedvére való filmet. Sokan tesznek így, ezt saját tapasztalatainkból tudjuk. Persze, nem voltak olyan sokan, mint egy átlagos péntek estén, és nem kellett húsz percet a büfénél állni, hogy megszerezzük a filmnézéshez elengedhetetlen popcornt és üdítőt. A moziteremben nyugodtan szétpakolhattunk, nem voltak tömve a sorok, de azért nem is visszhangzott az üres térben, ahogy a kukoricát rágcsáltuk.

Egyértelműen látszik, hogy hiányzott az embereknek a mozi, és lehet, hogy most még nem az a legfontosabb, hogy mit nézünk, hanem maga az élmény, hogy ott vagyunk a sötét teremben, nagyvásznon látjuk a filmet, és nem a laptop előtt kucorogva. Egyelőre talán ennyi is elég.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!