képgaléria

2020.07.21. 17:30

Boldogan vették át oklevelüket a Széchenyi téren

Hosszú évek óta hagyomány, hogy a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának végzős hallgatói a Széchenyi téren veszik át okleveleiket.

M. R.

Ez idén sem maradhatott el, az átadót kedden rendezték meg, de persze a körülményekre való tekintettel különösen figyeltek a megjelentek egészségét védő rendszabályok betartására. Éppen ezért az ünnepségen saját kérésük alapján részt vevő hallgatók avatása két időpontban zajlott, a székeket nem zsúfolták össze, hogy a biztonságos távolságot tartani lehessen.

Ebben az évben összesen 281 fő a kar pécsi, kaposvári, szombathelyi és zalaegerszegi képzőhelyén végzett egészségtudományi, sporttudományi és pedagógus szakember vehette át oklevelét.

 

A rendkívüli helyzet azért nem nyomta rá a bélyegét az ünnepségre, a végzősök ugyanolyan felszabadultak voltak, mint máskor. Az átadó előtt büszkén pózoltak talárjukban és akadémiai sapkájukban szüleikkel és barátaikkal, akik aztán virágot egy csokit szorongatva figyelték, ahogy szerettük átveszi a jól megérdemelt oklevelét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!