mozi

2020.08.20. 16:30

Hatvanöt film megy a Hét Domb Fesztiválra

Eldőlt, mely filmek kerülnek az idei Hét Domb Filmfesztivál döntőjébe – a rendezvényt október elején tartják, a közönség szavazatai is számítanak.

W. K.

Fotó: JANOS M SCHMIDT

Az idén negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Hét Domb Filmfesztiválra nevezett filmek közül az előzetes rangsorolás után 65 film került a döntőbe – az alkotások végső sorrendjét a Pokorny Lia, Réz András, Rófusz Ferenc alkotta zsűri fogja majd eldönteni. A diákkategóriába nevezett filmeket külön zsűri értékeli.

A szervezők tájékoztatása szerint az előválogatás tapasztalatai azt mutatják, hogy nagyon jó és színvonalas műveket küldtek be az alkotók a IV. Hét Domb Filmfesztiválra, különösen a dokumentumfilmek és a kisjátékfilmek kategóriában nagyon erős a mezőny – a forgatókönyvek, a rendezés, a színészi játékok magas színvonalát láthatták az előzsűri tagjai.

Jelezték, hogy 2020 a trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából nem készült átfogó film, a határon túli filmesek közül 4-5 alkalommal szerepeltették érintőlegesen az eseményt. A Csongrád-Csanád megye létrejötte viszont több alkotót is megihletett. A koronavírus is terítéken volt több alkotásban, de nagyon jó portréfilmek is készültek az elmúlt évben. Az egyéb kategóriában négy zenei klipet is kiemelt a zsűri, de nagyon jó filmetűdökről és ajánlókról is említést tettek. Az ismeretterjesztő és természetfilmek között is számos jó film készült – közölték. A IV. Hét Domb Filmfesztiválra idén az alkotók összesen 125 filmet neveztek, melyekből kategóriánként a legjobb 10 alkotás került a döntőbe. A fesztivált október 5–11. között rendezik meg. A döntőbe került filmek a fesztivál előtti két hétben láthatók a rendezvény honlapján. A legtöbb nézői szavazatot elérő alkotás lesz a IV. Hét Domb Filmfesztivál közönségdíjasa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!