rémálom

2020.09.24. 20:00

Ki kellett menekülni a házból a darazsak miatt

A plafont átrágva kerültek a szobába a röpdöső darazsak.

Zsigmond József

20200803 Békés Egyre több házba költöznek be darazsak és poloskák Békésben Képen: A rovar- és rágcsálóirtással foglalkozó békési Varga Péter ekkora darázsfészkeket is eltávolított már Fotó: Imre György IGY Békés Megyei Hírlap

Fotó: Imre György

Amint arról korábban írtunk, a mostani meleg nyár kedvezett a darazsaknak. Sok olyan bejelentés érkezett a szakemberekhez, ahol segítséget kértek a darazsak kiirtásában. Mivel a beavatkozás pénzbe kerül, és vannak olyan családok, akik kevesebb pénzből gazdálkodnak, így ők a Baranya Speciális Mentők Egyesületétől kérnek sokszor segítséget. Az önkéntesek főleg alpintechnikai és búvár mentésekre specializálódtak, de darázsirtást, kígyóbefogást is vállaltak.

– Az idei év közepesnek mondható, tavasztól több mint ötven alkalommal kellett helyszínre vonulnunk darázsirtás miatt, de volt olyan év is, mikor 100 hívást kaptunk

– mondta Viola Tankréd, az egyesület oszlopos tagja, aki 200 darázsirtást végzett már el és korábban tűzoltóként tevékenykedett.

Volt mikor kétségbeesett üzenet érkezett az egyesülethez, ahol egy hölgy közölte, hogy a tésenfai házuk padlásról a plafont átrágva a szobában kezdtek el a darazsak rajzani,

a családnak ki kellett menekülni a házból.

Bostán pedig egy melléképületben vertek tanyát a darazsak, emiatt kértek segítséget tőlük. Kiderült, az édesapa korábban megpróbálta leverni a fészket, mikor a darazsak megtámadták. A férfit rohammentő szállította kórházba.

– Egy idős néni a napokban hívott fel minket, mert a házánál darazsak fészkeltek le. Mivel kisnyugdíjas volt, a darázsirtást nehezen tudta volna kifizetni. Könnyeivel küszködve köszönte meg a munkákat, és egy házi lekvárral kedveskedett. A másik kedves emlékem, mikor egy fiatal házaspárnál irtottunk darazsakat. A két kicsi gyermekük az ablakon át nézte, amint a tornác felett irtottuk a darazsakat. Mikor végeztünk, az édesanya elmondta, az egyik fia megsúgta neki: anya, ez a bácsi a mi hősünk – mondta Viola Tankréd.

A királynő nélkül elpusztul a kolónia

Lassan a darázsvész is alábbhagy, ahogy beköszönt a hűvösebb ősz. A királynő ilyenkor elhagyja a kolóniát, elbújik és áttelel, majd tavasszal új kolóniát alapít. A régi kolónia még egy ideig működik, majd elpusztul. A darazsak az üresen maradt fészkekbe már nem térnek vissza, újat építenek. Viola Tankréd szerint csodálatos kis állatok. Békések, nem gonoszak, de mikor úgy látják veszély fenyegeti őket és a királynőjüket, akkor kirepülnek a fészekből és támadnak. Sajnos olyan helyeken is alapítanak kolóniát, ami az emberek közelében van.

 

Címkék#darazsak

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!