Omegaváros elbúcsúzik: a rock ’n’ roll most elfogyott, de a régi dalokat sokáig dúdoljuk még

A hatvanas évek közepén, mint minden akkori kisrác, bolondultam a fociért. Éppen dunaharaszti házunk előtt, az utcán rúgtam a lasztit, amikor a szemközti Dominó Vendéglőből kemény gitárzenére figyeltem fel: Shadows számokat gyakorolt a Scampoló együttes a szombat esti kerti táncestre. A részleteket onnan tudom, hogy ketten kijöttek a beatzenekarból egy cigiszünetre, és beszálltak passzolgatni. Hamar összehaverkodtam a nálam egy tízessel idősebb fiúkkal, olyannyira, hogy másnap a gitáros átjött hozzánk a hangszerével, és arra tanítgatott, hogy kell a húrokat lefogni. Jó öt évvel később, amikor egyetemista bátyám top huszas listát készített Uran Pluto hordozható szalagos magnóján a legjobb hazai számokból, egyszeriben Omega-rajongó lettem. S bár később focicsapatokban időnként váltottam kedvencet, a rockban sohasem, nem érintett meg sem az Illés, sem a Metró. Már csak azért sem, mert a Metró a lányok kedvence volt, az Illés a folkot nyomta, de az igazi nyugati koncertstílust az Omegával lehetett azonosítani. A döntő lökést viszont az adta, hogy megtudtam, az a fiatalember, aki tanítgatott gitározni, Mihály Tamás volt, aki nem sokkal később már az Omegában játszott.

Így aztán az Omegát Pécsett is természetesen mindig meghallgattam, és volt néhány szuper koncertjük itt. Talán a legemlékezetesebb az, amikor 1994. október 14-én a Konzum áruház tetején játszottak, miközben a tízezres tömeg lent tombolt a Kossuth téren. A másik különlegességet a kozármislenyi sportcsarnokban éltem meg, amikor a fennállásuk 45. esztendejét ünnepelték látványos színpadi showműsorral, térhálót szövő lézerfényekkel, majd az Omega Fan Club csapata dísztanúsítványt adott át arról, hogy az űrben ezentúl Gammapolis néven szerepel az egyik csillag. Az 55. jubileumukon pedig a pécsi Expo Centerben kétórás best of műsort adtak, melynek részeként a 100 Folk Celsius Omega számokat játszott country stílusban.

– Pécs az egyik kedvenc városunk – mondta a nagyvárosi oratóriumi koncertsorozatuk beharangozóján Kóbor János „Mecky”, hozzátéve, hogy azért állunk az élen, mert sok mindent indított innen útjára az együttes.

– Egykor a pécsi Nádor szállóból csillagtúrában szerveztük meg a dél-dunántúli koncertkörútjainkat – fogalmazott akkor Benkő László, kiemelve, hogy itt forgatták a Tettyén a Sárika, drágám című filmet. S az oratóriumi fellépés kapcsán történt az is, hogy a várost jelző táblák napokig azt hirdették: Pécs – Omegaváros.

Pécsett működött a legnagyobb létszámú, legaktívabb magyarországi Omega-klub is, melyet Balogh József négy pécsi sráccal alapított a hetvenes évek közepén egy pécsi kertmoziban Omega Fan Club elnevezéssel. Ez a társaság aztán aktív részese volt az 1979-es angol nyelvű dupla Omega-koncertlemeznek, mert a közönséghangot a DOZSO-ban vették fel hozzá. Egyre nőtt a klub mérete, és éveken keresztül havonta kétszer találkoztak a Ságvári Művelődési Házban. Balogh József már 15 éve Budapesten él, de örökös Omega-rajongó, s egy éve még lehívta ide Meckyt, Benkő Lászlót és Cikit (azaz Debreczeni Ferencet) egy nosztalgiatalálkozóra, ahol fotókiállításon emlékeztek a klub régi szép napjaira.

Az Omega együttes búcsúkoncertet soha nem jelentett be. Ez egy életre szól, mondta Mecky három éve Pécsett, amikor a zenekar jövőjéről faggatta a sajtó. Egy éve pedig úgy fogalmazott a médiának, hogy az Életfogytig rock ’n’ roll a mottójuk, tehát, amíg bírják, csinálják!

Az erő és az idő most elfogyott, az Omega két hete feloszlott. Mert már csak hárman maradtak. Hárman a Földön, s ketten az égen túl.