busók

2021.02.14. 20:56

A szabályok betartásával is megtalálták a módját a mohácsi busók a tél elűzésének

Kaszás E.

Bár a busójárás már az 1700-as évektől hagyománynak számít a Duna-parti városban, a járvány miatt a szervezők felelősségteljesen úgy döntöttek, elhalasztják a díszes felvonulást, ami esztendőről esztendőre rengeteg érdeklődőt, turistát csalogat a környékre.

Így történt, hogy az idei évben a vírushelyzet miatt írt történelmet a nemzetközi hírű farsangi megmozdulás, mégpedig azzal, hogy elmaradt a hagyományosan több tízezer embert megmozgató télűző sokadalom.

 

A látványos ünnep azonban mégsem maradt el teljesen, hiszen a bundába öltözött, ijesztő maszkokat viselő busók – eleget téve a szigorú közegészségügyi szabályoknak – egyesével vagy párban bukkantak föl a város utcáin, terein.

Mint mohácsi látogatásunk során kiderült, a szabályoknak megfelelő, visszafogott ünneplésben partnerek voltak a nézelődő járókelők is, többnyire fiatalok és fiatal családosok voltak a hagyományőrzők és a sétáló nézelődők is.

Akik közül minden bizonnyal sokan bíznak abban, hogy a régió legnagyobb farsangi ünnepe jövőre visszatér a normál kerékvágásba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában