Fizetésemelés

2021.02.27. 07:00

Saját bérüket emelték a képviselők

Mint megírtuk, a pécsi baloldali városvezetés politikusainak döntése nyomán már háromszor is örülhettek annak a képviselők, hogy megemelték a saját fizetésüket.

Bóka Máté

20191114 Pécs Város közgyűlése Péterffy Attila polgármester vezetésével Fotó: Laufer László LL Új Dunántúli Napló A képen: Péterffy Attila polgármester (középen)

Fotó: Laufer László

Bár a baloldal hallgat az ügyben, Csizmadia Péter fideszes pécsi frakcióvezető már bejelentette, az emeléssel járó többletet jótékony célra kívánja felajánlani, Komlón pedig a fideszes polgármester is úgy döntött, hogy csökkenti a képviselői fizetéseket.

A baloldal itt hevesen tiltakozik is a döntés ellen tudomásunk szerint, egyéb kifogásokat keresve nem támogatják a városvezetői döntést.

Pécsen a jelenlegi szabályok szerint a képviselői tiszteletdíj: ha a képviselő egy bizottságnak a tagja, akkor bruttó (továbbiak mindenütt bruttó összegek szerepelnek – a szerk.) 200 ezer 880 forint. Ha a képviselő kettő vagy több bizottság tagja, akkor 251 ezer 100 forint. Ha a képviselő tanácsnok vagy bizottsági elnök (több tisztség, bizottsági tagság esetén is), akkor 318 ezer 60 forint.

A cégek és intézmények felügyelőbizottságaiban regnáló önkormányzati képviselők nincsenek, ezért innen nem tudnak forrásokhoz jutni.

A polgármesterek és alpolgármesterek fizetése nem változott, ezt törvény szabályozza. Esetükben a havonta hazavihető összeg függ a nyelvvizsgák számától és fokától, az alpolgármestereknél pedig attól, hogy a képviselő-testület nekik a maximálisan adható, a polgármesteri alapilletmény 90 százalékának megfelelő összeget szavazta-e meg.

Pécsen ez történt a közelmúltban, a veszélyhelyzetben kinevezett Nyőgéri Lajos kivételével.

 

Íme a lista (bruttó fizetések)

Péterffy Attila polgármester: 1.174.600 forint.

Bognár Szilvia alpolgármester: 1.059.900 forint.

Ruzsa Csaba alpolgármester: 1.124.900 forint.

Nyőgéri Lajos (MSZP) – alpolgármester: 251.100 forint (ez megfelel a két bizottságban korábban betöltött pozíciók után járó összeggel).

1. Sík László Lajos (MSZP) – elnök: Kommunális Bizottság – 318.060 forint.

2. Csaba István (MSZP) – tag: Jogi és Ügyrendi Bizottság, Népjóléti és Sport Bizottság – 251.100 forint.

3. Dr. Schmuck Roland (MSZP) – elnök: Költségvetési és Gazdasági Bizottság; tag: Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság – 318.060 forint.

4. Zag Gábor (DK) – elnök: Jogi és Ügyrendi Bizottság – 318.060 forint.

5. Kunszt Márta (DK) – civil tanácsnok; tag: Kulturális Bizottság – 318.060 forint.

6. Siposné Bikali Éva (DK) – tag: Kommunális Bizottság, Népjóléti és Sport Bizottság – 251.100 forint.

7. Auth István (DK) – nemzetiségi tanácsnok; tag: Költségvetési és Gazdasági Bizottság, Városfejlesztési és Innovációs Bizottság – 318.060 forint.

8. Dr. Kamarás Péter (KDNP) – tag: Jogi és Ügyrendi Bizottság – 200.880 forint.

9. Hencsei Zsolt (Jobbik) – tag: Jogi és Ügyrendi Bizottság, Városfejlesztési és Innovációs Bizottság – 251.100 forint.

10. Fogarasi Gábor (Jobbik) – elnök: Népjóléti és Sport Bizottság – 318.060 forint.

11. Fürj Csaba (Jobbik) – tag: Kommunális Bizottság, Költségvetési és Gazdasági Bizottság – 251.100 forint.

12. Pokorádi Gábor (Momentum) – tag: Városfejlesztési és Innovációs Bizottság, Jogi és Ügyrendi Bizottság – 251.100 forint.

13. Sajgó György (Momentum) – tag: Kulturális Bizottság, Népjóléti és Sport Bizottság – 251.100 forint.

14. Topán László (Momentum) – tag: Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság; elnök: Városfejlesztési és Innovációs Bizottság – 318.060 forint.

15. Ágoston Andrea (Öt Torony) – tag: Kommunális Bizottság, Kulturális Bizottság – 251.100 forint.

16. Horváth Tamás (Öt Torony) – elnök: Kulturális Bizottság – 318.060 forint.

17. Berényi Zoltán (ÖPE) – tag: Kommunális Bizottság – 200.880 forint.

18. Kővári János (ÖPE) – tag: Városfejlesztési és Innovációs Bizottság – 200.880 forint.

19. Vári Attila (Fidesz) – tag: Költségvetési és Gazdasági Bizottság – 200.880 forint.

20. Bognár László (Fidesz) – tag: Kulturális Bizottság – 200.880 forint.

21. Barkóczi Csaba (Fidesz) – tag: Népjóléti és Sport Bizottság – 200.880 forint.

22. Dr. Csizmadia Péter (Fidesz) – elnök: Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság – 318.060 forint.

23. Dr. Kóbor József (LMP) – tag: Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság – 200.880 forint.

És pluszban, érdekességként:

Nemes Balázs (Momentum) innovációs biztos – 514.800 forint.

Török Ottó (ex-MSZP-s államtitkár) sportberuházásokért felelős polgármesteri biztos – 1.100.000 forint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!