érdekesség

2021.02.03. 16:09

Tanösvényen mutatnák be a pécsváradi németség szokásait

A tanösvénnyel a németség jellegzetességeit mutatnák be.

M. R.

Főnézet ----- Fiatal sváb lány vasárnapi, fekete színű templomi ruhája. Rekonstrukció (2003). 5 részes: felső rész, szoknya, kötény, alsószoknya, kendő. Kismaroson - a sváb hagyományok szerint - az 1920-as évekig a nők ünnepi ruhája fekete színű volt. Ebben az időben még az esküvőn is fekete színű ruhát hordtak a menyasszonyok.

Fotó: Dabóczi Ákos dr.

Kétnyelvű tanösvényt szeretnének létrehozni a városban, most egy erre vonatkozó pályázatot készítenek elő. A tanösvénnyel a pécsváradi németség jellegzetességeit mutatnák be – mondta el Baumann Mihály, a Pécsváradi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Pécsvárad központi szerepet töltött be már a középkorban, hamar városias jelleget öltött, sokféle iparos telepedett le itt – ez a környező településekre nem volt annyira jellemző. A tanösvény tájékoztató tábláin, amelyeket a város központjában és a régi német utcán helyeznének el, ezek a sajátosságok jelennének meg. Baumann Mihály elárulta, a tervek szerint tájékoztató füzetek is segítik majd az érdeklődőket, de interaktív elemekkel is bővítenék a tanösvényt.

Az önkormányzat a lakosok segítségét is kérte a tanösvény létrehozásában. Egy felhívást tettek közzé, miszerint várják az olyan történeteket, képeket, dokumentumokat, amelyek a pécsváradi németség mindennapjaihoz, szokásaihoz kötődnek. Erre már nincs sok idő, de január 31-ig még küldhetnek anyagot a [email protected] e-mail­-címre.

Címkék#tanösvény

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!