Adózás

2021.06.28. 14:51

Júliustól ismét idegenforgalmi adót kell fizetni

A kormány döntése értelmében július 1-jétől újra visszaáll az idegenforgalmi adó beszedési és -fizetési kötelezettség.

Bama.hu (Forrás: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata)

Forrás: Shutterstock

A szállásadóknak az első félévre vonatkozóan csak a bevallásokat kell leadni, a vendégeknek fizetni pedig jövő hónap elsejétől szükséges.

A veszélyhelyzet részletes szabályait összegző, tavaly novemberi kormányrendelet alapján a 2021. január 1-től június 30-ig tartó időszakban eltöltött vendégéjszaka utáni idegenforgalmi adót az adó alanyának nem kell megfizetnie, az adó beszedésére kötelezettnek pedig nem kell beszednie és befizetnie. Ugyanakkor utóbbinak a megállapított, de be nem szedett adót is be kell vallani az önkormányzati adóhatósághoz.

A hatályos önkormányzati rendelet értelmében Pécsett idegenforgalmi adót kell fizetni azoknak a magánszemélyeknek, akik nem állandó lakosként az önkormányzat illetékességi területén legalább egy vendégéjszakát eltöltenek. Július 1-jétől a szállásadónak – főszabályként – személyenként és vendégéjszakánként 400 Ft idegenforgalmi adót kell beszednie, és az önkormányzati adóhatósághoz megfizetnie.

A beszedett idegenforgalmi adóról a tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig kell bevallást tenni, és az adót megfizetni. Az adóbevallási kötelezettségnek az E-Önkormányzat Portálon (https://ohp-20.asp.lgov.hu/) a pécsi önkormányzat oldalán található, „Adóbevallás az idegenforgalmi adóról” elnevezésű űrlapon lehet eleget tenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!