Pokoli hőség

2021.06.25. 14:00

Meg lehetett sülni a Lánc utcai rendelőben az elmúlt napokban

Pokoli körülményekről számolt be szerkesztőségünknek egyik olvasónk, aki a Lánc utcai rendelőintézetben dolgozik. Elmondta, a klímarendszer nem, vagy nem hatékonyan működik az épületben, szerinte az elmúlt időszakban többen rosszul lettek az elviselhetetlen hőségben.

Palotás Péter (Forrás: Pécsi Újság.hu)

Lánc utcai rendelőintézet tömbje a Tudásközpont tetejéről

Fotó: Löffler Péter

Egy forró üvegkalitkához hasonlítható az önkormányzati fenntartásban működő Lánc utcai rendelőintézet az egyik ott dolgozó szerint. Olvasónk, aki retorziótól tartva nevét nem akarta nyilvánosságra hozni, elmondta, „pokoli körülmények”, áldatlan állapotok uralkodnak az intézményben.

Munkatársunk is azt tapasztalta hétfőn, hogy légkondicionálás nélkül, nyitott ablakok mellett zajlott az oltás, és információink szerint csütörtökön is ez volt a helyzet. Ennek fényében különösen meglepő, hogy a pécsi önkormányzat arról adott tájékoztatást, hogy üzemel a hűtés. Úgy tudjuk, miután megkerestük a városházát kérdéseinkkel, rövid időn belül szerelővel nézették át a rendszert.

Mint megtudtuk, szerinte a légkondicionáló rendszer nem működik, emiatt az épület egyes részeiben 36–38 Celsius-fokos hőség tombol. A tikkasztó forróságban az elmúlt időszakban többen rosszul lettek, olvasónk arról számolt be, hogy vizsgálat közben majdnem „rászédült” az egyik betegre. A dolgozók literszám isszák a folyadékot, vizes törölközővel a nyakukban végzik a feladataikat, de sokszor a mosdóba sincs idejük elmenni a gyakorlatilag folyamatosan csörgő telefonok miatt.

A lapunknak nyilatkozó panaszos elmondta, a vezetőség mindig más és más kifogásokat hoz, érdemben nem foglalkozik a problémával. Mint megtudtuk, tavaly, amikor hasonlóan rossz volt a helyzet, még fenyegetés is elhangzott, hogy senki se merjen a sajtóhoz fordulni.

Vannak más bajok is: nemrég lavórokba csöpögött a víz a plafonból egy vezeték és egy lámpa közelében. Információink szerint a dolgozóknak szintén megtiltották, hogy a nyilvánosság előtt beszéljenek erről.

Komoly tortúrán kellett átesniük az elmúlt napokban azoknak is, akik a Lánc utcai rendelőintézetben kapták meg a koronavírus elleni vakcinát. A várakozók kígyózó sorokban álltak a tűző napsütésben, majd a forró folyosón kellett várakozniuk, persze maszkban.

Itt a csavar! Az önkormányzat szerint működik a légkondi.

Olvasónkkal szemben a pécsi önkormányzat merőben mást állít. Megkeresésünkre azt írták, „az Egyesített Egészségügyi Intézmények Lánc utcai és Veress Endre utcai rendelőintézetének rendelőiben működik klímaberendezés”.

Közölték, a központi hűtési rendszert az ezzel megbízott szakvállalkozó a szükséges karbantartási és tisztítási feladatok elvégzését követően múlt hét elején indította be. Hozzátették, az intézmény vezetése idén is tájékoztatta a dolgozókat a klíma helyes használatáról, a vállalkozó orvosok közül senki sem jelzett problémát.

Hangsúlyozták, a központi klímarendszer hatékony működtetésének feltétele, hogy a szellőztetést a reggeli órákban végezzék el, ezt követően viszont tartsák zárva az ablakokat. Ezt a szabályt sokan nem tartják be – szögezték le.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint „a III. fokú hőségriasztás időszakában az idősek és krónikus betegek szervezetét fokozott terhelés éri, gyakrabban lehetnek rosszul, de a rendelőintézetben sem a szakrendeléseken, sem az oltópontokon nem tapasztaltak rendkívüli rosszullétet a napokban”.

Próbálnak intézkedni

Miután kérdéseinkkel megkerestük a városházát, felbolydult az élet a rendelőben.

Az egészségügyi intézmény vezetősége és az önkormányzat vélhetően kísérletet tesz arra, hogy elkerülje a még nagyobb felháborodást, ezért egy szakemberrel gyorsan átnézették a hűtési rendszert. Úgy tudjuk, hamarosan javításokat végeznek majd, de a folyosókon a munkálatokat követően sem lehet majd körülbelül 27 Celsius-foknál hűvösebbre levinni a levegő hőmérsékletét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!