Mentőzik és énekel is Szentgyörgyváry Károly

– Édesapja is sokáig a mentőszolgálat tagja volt, természetes volt, hogy Ön is erre a pályára lép?

– Nem, ebbe belesodródtam, de valamilyen szinten végigkísérte az életünket. Annyira felnéztem apámra, és erre a hivatásra, hogy meg se fordult a fejemben, hogy mentőzni fogok. A történethez hozzátartozik az is, hogy nagyon rossz gyerek voltam, és nem tűztem ki magam elé nagy célokat, sodort az élet. Voltam vízvezeték-szerelő, majd 1992-ben, 21 évesen a pécsi püspök sofőrje, 1994-től már a mentőszolgálatnál sofőrködtem, majd csak ezután kezdtem el tanulni, mentőtechnikus lettem, elvégeztem a mentésirányítási iskolát, és még munkavédelmi technikumot is. Kinőttem a zsiványságot, családot alapítottam, és kezdtem ráérezni azokra a dolgokra, amik igazán fontosak.

– Hogy jött emellé a Vivat Bacchus?

– Zeneovis, majd zeneiskolás voltam, 2003-ban tértem vissza a zenéhez, amikor a pécsi Bartók Béla Férfikarba kerültem. Néha furcsa ez a kettősség. Amikor a Vivat Bacchussal a Nemzeti Színházban a Prima Primissima díjátadón Ákost kísértük, a koncert utáni fogadáson nagyon sok ismert ember gratulált nekünk, mint például Andy Vajna, Vitray Tamás, vagy Friderikusz Sándor, aki például azt mondta: „Uraim, maguk voltak az est fénypontjai”. Másnap mentőztem, délelőtt 10 órakor már egy kivert fogú suhanchoz kellett mennünk a pécsi vasútállomásra. Rövid és tartalmatlan beszélgetésünkkor azt mondta: „primitív vagy”. A két esemény között nem telt el 24 óra.

– Melyik pálya áll közelebb önhöz?

– Első a család. Négy gyerekem van, feleségemmel immár 31 éve vagyunk házasok. A Vivat Bacchus és a mentőzés között már nem igazán tudok rangsorolni. Akárhova megyek dolgozni, azt csinálom, amit szeretek. Számomra ez áldásos élet. A mentésben megtaláltam azt, ami szép: segíteni másokon, a Bacchusban pedig öröm megélni a felemelő pillanatokat, amikor a színpadon állunk és megtapsolnak. Mert ugye vannak olyan tagjai az együttesnek, akiknek ez a szakmája, énekkarvezető, operaénekes, nekem nem, mégis egymás mellett állunk a színpadon.

– Mégis van hasonlóság, hiszen két testvére is a Bacchus tagja...

– És most már a fiam is, de ennek ellenére nagyon különbözőek vagyunk. Öten vagyunk testvérek, hárman Bacchus-tagok, de az ikrekkel (Szentgyörgyváry Péter és Gergely) csak ott csiszolódtunk össze, hiszen gyerekként a náluk idősebb öcsémhez álltam közelebb. A legfiatalabb testvérem pedig mentőzik, így minket meg az a pálya hozott közelebb egymáshoz.

– Hogy élte meg az elmúlt másfél évet?

– Ez érdekes, mert amit a vírus elvett tőlem, az máshol kompenzálódott. A fellépések elmaradtak, de többet kellett mentőzni, így ugyanannyi időm maradt. Ami a járványt illeti, hálásak lehetünk, hogy enyhült a helyzet. Megdöbbentő volt minden szempontból.

– Van-e még célkitűzés?

– Felülmúltam az elképzeléseimet, számomra minden megadatott. Jut idő a hobbira is, van egy kertünk, amit csak én gondozok, egy arborétum lesz belőle. Hódolok még a régi szenvedélyemnek, a motorozásnak is.