Elite Challenge

2021.08.27. 07:00

Embert próbáló kihíváson bizonyíthattak maguknak a résztvevők (videó)

Immáron 15. alkalommal rendezték meg az E­­lite Challenge-t, melyen az igazán bátrak egy 120 órás megmérettetésen vehettek részt, amit a pokol száz órájának is szoktak nevezni.

Móga Richárd

Fotó: Laufer László

Az idei esztendőben is csodálatos helyszínen, embert próbáló feladatokkal várták az instruktorok az indulókat a kőkemény erőpróbára. Ezúttal is rengeteg jelölt szerette volna teljesíteni a próbatételt, és a számos jelentkező közül az amerikai hadsereg 16. lövészezredének 1. zászlóaljából is érkezett egy fiatalember a megpróbáltatásra. Emellett az ország minden területéről végül 16-an érkeztek meg a startvonalra. Köztük tűzoltók, rendőrök, katonák és civilek is. A tavalyi évben ugyan két lány is teljesítette az öt napot, azonban idén a pályázó hölgyek az utolsó pillanatokban visszaléptek.

A beérkezett jelöltek átestek egy egészségügyi ellenőrzésen, majd megkezdték a bázisuk kialakítását katonai sátraik összeépítésével. Az első nap reggelén négy versenyző úgy döntött a 3200 méteres futás után, hogy befejezik a küzdelmeket. Volt, aki combsavasodás miatt búcsúzott, de néhányan időn belül nem tudták teljesíteni a szakaszt. Ezt követően az időjárás sem volt kegyes, hiszen az indulók zuhogó esőben kényszerültek tereptangyakorlatra. A foglalkozás után már lekongatott a bátrak több mint negyede.

– Nem győzködünk senkit sem, ha lekongat – kezdte nyilatkozatát Koltai Arnold alezredes. – Kapnak egy lehetőséget még utána, hogy átgondolják, de mindenkinek saját magával kell elszámolnia a döntései után. Aki megtalálja önmagát, már sehol nem tévedhet el – zárta a Magyar Honvédség legendás rohamlövész-tanfolyamának atyja.

Ahogy teltek a napok, egyre inkább lankadt a jelentkezők figyelme. Naponta ugyanis csak két órát alhattak, a napi háromszori étkezésüket perceken belül be kellett fejezniük, és ráadásul az állandóan náluk lévő 23-25 kilo­grammos málhák sem könnyítették meg a dolgukat. A hosszú séták alkalmával volt, hogy hallucináltak, de volt, aki gyakorlatilag alva abszolválta a távot.

A hét közepére maradt az előző években indulók szerint is a legnehezebb kihívás, a vizek napja. A nap végén úgy nézett ki, hogy a kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel teli kihívást sikerrel veszik a jelöltek, azonban a tereptangyakorlás után, éjszaka ismét megszólaltatták néhányan a feladást jelentő gongot. Az utolsó előtti napra négy induló maradt, a megpróbáltatás ma ér véget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!