Elismerés

2021.09.03. 14:45

A korábbi igazgatók neveit kapták a tantermek

 Megalakulásának 65. évfordulóját ünnepli idén a Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium.

Zs. K.

Fotó: Zs. K.

Még júniusban nagyszabású rendezvény keretében mutatták be az ebből az alkalomból készült évkönyvet, amelyben minden évből egy tanítvány, valamint valamennyi volt és jelenlegi pedagógus visszaemlékezéseit olvashatjuk, tartalmazza továbbá az összes eddig végzett osztályt is.

A programsorozat a tanévnyitóra fűzve kedden folytatódott, amikor is tantermi keresztelőre várták a tantestület tagjait, a szülőket, a gyerekeket és a város vezetőit. Fischer Zsolt, a gimnázium igazgatója köszöntőjében elmondta, nagy elődei értékes példát mutattak. Papp Lajos abban, hogyan lehet egy városban egy középfokú oktatási intézményt elindítani, és azokat a magvakat elvetni, amelyek gyümölcseit ma is élvezik. Halmos József igazgatóra úgy emlékeznek, mint aki magával szemben is következetes szigorral dolgozott, Szujkó Margit nyugalmazott igazgató gyerekközpontú iskolát fejlesztett, Bakóné Aradi Éva innovatív fejlesztéseket valósított meg, és menedzsmentszemlélettel vezette az iskolát.

A korábbi igazgatók munkájának elismeréseként a tanári Papp Lajos, az idegen nyelvi terem Halmos József, a történelemterem Szujkó Margit, a magyar nyelv és irodalom terem pedig az eseményen jelen lévő Bakóné Aradi Éva nevét viseli ezentúl. Szujkó Margit sajnos nem tudott részt venni az eseményen, de videóüzenetben köszöntötte a tantestületet. A Siklósi Térségi Könyvtár és Ismeretközpont szervezésében az Életút- sorozat részeként szeptember 10-én, délután 17 órától a Máriagyűdi Közösségi Házban találkozhatnak vele volt tanítványai és pedagógus kollégái.

Ez évtől kadétosztály és német nemzetiségi csoport is indult az intézményben, az új osztályokat a siklósi várban tartott tanévnyitón mutatták be a résztvevőknek, ahol Riegl Gábor polgármester is köszöntötte a diákokat. Örömmel fogadta, hogy a korábbi évekhez képest több kilencedikes diák választotta a Táncsicsot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!