óvd a környezetet!

2021.11.21. 10:39

A nyomtatás mellőzése is segíthet, a kifogás nem

A Pécsi Tudományegyetem az idei évben is csatlakozott az Európai Hulladékcsökkentési Hét kampányhoz, amely november 20–28. között kerül megrendezésre. A 2009-ben indított kezdeményezést minden év novemberének utolsó hetében rendezik meg.

Móga R.

Forrás: ST

Fotó: Shutterstock

A részt vevő országok lelkes önkéntesei egy teljes héten keresztül saját ötleteikkel hívják fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a keletkező mennyiség csökkentésére, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára.

A program felhívja az emberek figyelmét arra, hogy a nyomtatást mellőzzük, az ünnepekre próbáljunk meg csomagolásmentesen készülni, vagy éppen az elektronikai hulladékokat önkéntesen adjuk le. Nemcsak a témahéten, hanem akár hosszú távon is.

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét idei kiemelt tárgyköre mellett minden olyan témával lehet regisztrálni, amelyek a hulladék keletkezésének csökkentésére, a termékek újrahasznosítására irányítják a figyelmet, de a korábbi évek megvalósult tematikáira is lehet ötleteket benyújtani.

A tervezés során fontos szem előtt tartani, hogy a hulladékot csökkenteni, újrahasználni vagy újrahasznosítani kell.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!