Ringbe lépett

2021.11.04. 07:00

A pécsiek biztatták Kővári Jánost, hogy induljon a választáson

Az Összefogás Pécsért Egyesület elnöke szerint az elmúlt években gazdátlanná vált a Baranya 1-es választókörzet, ami megerősítette abban, hogy újra parlamenti képviselői feladatokat vállaljon. Kővári János előző képviselősége eredményeiről beszélt a Dunántúli Naplónak.

Vizvári Soma

Fotó: L. P.

– Úgy értesültünk, ön lép szorítóba a 2022-es országgyűlési választáson Baranya 1-es számú választókörzetében a kormánypártok jelöltjeként. Ez már hivatalos?

– Egyelőre annyit mondhatok, hogy pécsi, főleg kertvárosi polgárok kérésére valóban komolyan elgondolkodtam, hogy elvállalom a feladatot, és a Fidesz-KDNP is nyitott rá.

– Miért pont Kővári Jánost keresték fel a kertvárosiak?

– Voltam már abban a körzetben képviselő 2010–14 között. Gyerekként Kertvárosban éltem, édesanyámék máig ott laknak. Jól ismerem a kertvárosi életet, állandó kapcsolatban állok a helyiekkel, az egyik munkahelyem is ott van. A Kerek Világ Alapítványt vezetem huszonhét éve, itt fogyatékkal élőket segítünk.

– Akkor tudja, milyen problémákkal küzdenek a kertvárosiak?

– Egyfolytában azt hallom tőlük, hogy nem tudják, mit csinál a jelenlegi képviselőjük. Nem találkoznak vele a körzetben, nem tudják elérni. Én is azt tapasztalom, hogy az elmúlt években gazdátlanná vált Kertváros. A közterek rendkívül elhanyagoltak, ahogy a közösségek is, a bűnözés – különösen a fiatalkorúak körében – elszaporodott, közösségi terek híján nincs mit csinálniuk. Marad a bandázás, és annak minden negatív következménye. Drogkereskedelem, pofozkodások – ezekről lehet hallani nap mint nap. Ez erősített meg abban, hogy elvállaljam a megmérettetést a következő választáson.

– Képviselőként mit tett ezek ellen a jelenségek ellen?

– Amikor a környék parlamenti képviselője voltam, elkezdtük azt a programot, hogy civil szervezeteknek átadtunk közösségi tereket, felújításokat végeztünk, és aktív társadalmi életet alakítottunk ki. Így újult meg például a közösségi ház a Melinda parkban, és egy játszóteret is kialakítottunk ott. Sajnos maga a park ma nincs túl jó állapotban, ott folytatni kell azt a munkát, amit elkezdtünk annak idején. A Tolsztoj utcai közösségi ház is akkoriban újult meg. Három iskolának a felújítását lobbiztuk ki, ebből kettő már akkor megvalósult, egy pedig most nemrég ért véget, de arra is még mi szereztünk forrást. Az említetten kívül két játszóteret is felújítottunk abban az időben. A közlekedésbiztonság kérdésével is foglalkoznunk kellett. Volt sajnos egy halálos gázolás a Maléter Pál utcában, ezért közlekedési lámpákat rakattunk ott fel.

– És, ha a rendezett közösségi terek ellenére is volt egy-két közbiztonsági probléma?

– A polgárőrség akkor alakult meg a környéken, ami a teljes támogatásunkat élvezte. Mára jóformán alig működik.

– Elég zöld képviselő volt? Manapság ez nagyon fontos a választóknak.

– Jelentős növényesítést indítottam el a civil szervezetekkel együttműködve, több ezer fát ültettek ennek köszönhetően Kertváros közterein. Az „Élet fája” című program közösségi faültetésként működött, tehát bevontuk a helyi lakosságot is. Akkora sikert aratott, hogy még 2019-ben is tartott. Azóta a baloldal félrerakta a programot, pedig jó lenne folytatni. Ahhoz is van közöm, hogy kiterelték a kamionforgalmat a városból.

– Valóban?

– Az M60-as a Siklósi útig tartott 2010-ben, ezért Nagy Csaba akkori alpolgármesterrel együtt lobbiztunk a folytatásért, sikerrel. Ezzel ráadásul a déli ipari parkot rákötöttük az autópályára. Bár mi szerettük volna már akkor a folytatást egészen Szigetvárig, csak Kertváros nyugati részéig készült el, és most fog folytatódni a projekt.

Cserbenhagyta a város az akadémiát

– Sajnálatos, hogy a 2019 óta regnáló baloldali városvezetés nem tekinti magáénak azt az intézményt, a Rátgéber Nemzeti Kosárlabda Akadémiát, mely Pécs egyik brandje – mondta el Kővári János azzal kapcsolatban, hogy a napokban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, valamint Rátgéber Lászlóval, a róla elnevezett akadémia igazgatójával letette az intézmény új rehabilitációs és regenerációs központjának alapkövét. Ezért Kővári János és Rátgéber László az eseményen szűk körben arról is egyeztetett Szijjártó Péterrel, hogy milyen forrásokból lehetne az akadémia munkájának minőségét fenntartani, továbbfejleszteni. Kővári azt is leszögezte, elképzelhetetlennek tartja, hogy a város a jövőben ne támogassa a Rátgéber Akadémiát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!