Szeretett tanárukra emlékeznek

2022.02.26. 17:42

Közkedvelt helyi személyiségekről nevezik el a termeket

Varga Gyula kántortanító és fizika-kémia szakos tanár emléke előtt tisztelegnek március 5-én a Vajszlói Kodolányi János Általános Iskolában.

M. R.

Az aulában kerül majd sor a megemlékezésre, az intézmény dolgozóinak és diákjainak közreműködésével. Idén lesz ugyanis a helyiek körében nagy tiszteletnek örvendő pedagógus születésének századik évfordulója. A kántortanító a kommunista diktatúra viszontagságait saját maga is megtapasztalhatta, a rendszer lázítónak bélyegezte. 

 

Varga Gyula emléke előtti tisztelgés jegyében az általános iskola természettudományos tantermét nevezik el a pedagógusról. 

Az ormánsági település számára kiemelten fontos a helyi értékek megőrzése, a Vajszlóhoz kötődő neves személyiségek emlékét gondosan ápolják. Az általános iskola könyvtára például a szintén hosszú évtizedeken át Vajszlón tanító Dani Lajosról kapta a nevét, aki az Ormánság népének hagyományainak, értékeinek gyűjtésével is foglalkozott. 2016-ban pedig a művelődési házat nevezték el a Pécsi Nemzeti Színház egykori igazgatójáról, Balikó Tamásról. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!