Virtuális világ

2022.03.05. 11:30

Elvesztünk az Országos Gaming Expo színes forgatagában (galéria)

Kellemes kikapcsolódást nyújtott minden korosztálynak a pécsi Expo Centerben rendezett OGEX, azaz Országos Gaming Expo pénteken. A szinte egész napon át tartó videójátékos seregszemle változatos programmal várta a szórakozni vágyókat.

Kvanduk Bence

Már a belépést követően szinte azt érezhette az érdeklődő, hogy egy másik világba csöppent. Az egyik teremből egy togruta sith úrnő lépett ki, s nyűgözte le az embert hosszú, élethű csápjaival, aki könnyen kapható volt közös fotókra. Mögötte egy egész teremnyi retró videó- és társasjáték várta a szórakozni vágyókat. 

 

 

 

Mindjárt bele is vetettük magunkat a még nem túl nagy forgatagba 11 órakor, és az egyik kis tévénél meg is találtuk az öcsémmel gyermekkorunk egyik kedvenc küzdősport arcade játékát, amivel ismét sok szép pillanatot gyűjthettünk. Mindeközben mögöttünk egy kisebb táncpárbaj alakult ki a kinectek előtt. 
 

A nagy terembe érve, a színpadon érdekes programok mentek. Szakértők beszéltek videójátékokkal kapcsolatos témákról, ismert véleményformálók mutatták meg tudásukat egymás ellen, vagy egymással karöltve. Volt kvíz, s a PEAC e-sport szakosztályának vezetője dr. Novák Pál is beszélt Kiss Imrével, az Unlimitied YouTube-csatorna tartalomgyártójával arról, hogyan illeszkednek az egyesületbe, hogyan egyeztethető össze a mindennapokkal a játék. 
 

A pódium körül kipróbálhattuk versenyszimulátorokon, hogy van-e esélyünk a következő Michelisz Norbertté válni, ám gyorsan kiderült, nincs. Át is pártoltunk hát egy másik „verekedős” játékhoz, ahol kiderült, az ügyesebbeknek jó esélye lehet bekerülni a Pécsi Egyetemi Atlétikai Club kötelékébe, mindjárt le is csaptak egy tehetségre a helyszínen. Emellett a virtuálisvalóság-szimulátorokban is szórakoztató volt próbára tenni magunkat. 
 

Nem mehetünk el szó nélkül a kiállítás mellett sem, ahol főként Star Warsos relikviák, életnagyságú páncélok voltak megtalálhatók aprólékosan kidolgozva, de a God of War főszereplője, Kratos is megjelent. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!