Maradandó emlék lesz

2022.07.28. 10:31

Tanultak, pihentek a szigetvári lurkók a tűzoltótáborban

Hatnapos ifjúsági tűzoltótáborban vehettek részt a kíváncsi fiatalok a Szigetvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület jóvoltából Balatonmáriafürdőn július közepén.

M. R.

A gyerekeket a Szigetvári Tankerületi Központ fenntartásában működő Dél-Zselic Gyermek- és Ifjúsági Táborban szállásolták el, a tábor költségeit az egyesület finanszírozta, ehhez pályázatot is sikerült elnyerniük. 

Az Ifjúsági tűzoltó szakmai tábor programjai között a tanulás és a játék is helyet kapott. A Balaton-parti üdülés során a fiatalok kiszélesíthették a tűzoltói szakmai ismereteiket, megismerhették a tűzoltóság múltbeli és jelenkori fejlődését is. Mindemellett természetesen a szórakozás, kirándulás, fürdés és kikapcsolódás is helyet kapott az eseménydús táborban. Az első napokban strandoltak is a részt vevő fiatalok a Balatonnál, játszottak, hintáztak, strandröplabdáztak, illetve megismerkedhettek a lábtenisszel is. 

Az idő lehűltével kirándulni indultak Keszthelyre, ahol felfedezték a Festetics-kastélyt, a Balatoni Múzeumot, valamint a Magyarok Nagyasszonya-plébániatemplomot is. 

A délutáni kerékpáros kirándulások, melyek során Balatonfenyvesre is ellátogattak, szintén maradandó élményt jelentettek a tábor résztvevői számára. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!