Embernyi harcsa az iszapban

2022.08.30. 17:06

Halakat mentettek a kiszáradt mároki halastóból

Zs. J.

Lapunk a nyáron többször számolt be róla, hogy  több horgásztó kiszáradt Baranyában (Bicsérd, Kistapolca), vagy jelentősen csökkent a vízszintje a csapadékhiány miatt.  Márokon is jelentős vízszint apadás történt a halastóban, ami már veszélyeztette a halakat.

 

– A napokban másodszor álltunk neki, hogy lehalásszuk a tavat. Elmondhatom, sikerült a a tó halállományának javarészt megmenteni 

– említette meg Krizics Zsanett a település polgármestere, aki hozzátette, hogy ő Márokon született, de még ilyenre nem emlékszik, hogy a tavat teljesen le kellett volna halászni vízhiány miatt.

 



A kényszerlehalászásról számos fotó készült, melyeken látszik, miként mentik a halakat a mároki önkéntes horgászok, volt olyan felvétel, ahol embernagyságú harcsát emeltnek ki a vízből. A megmentett harcsákat, pontyokat egy másik halastóba szállították. A polgármester kitért arra is, hogy a maradék vizet teljesen kiszivattyúzzák a tóból, az ok: a halastónál egy nagyobb beruházás valósul meg. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatának köszönhetően a halastavat fejlesztik, a tó medrét kimélyítik, illetve a környékét is rendbe hozzák.

 



A horgásztó Márok külterületén, a falutól száz méterre található, melynek területe egy hektár, mélysége átlagosan másfél méter volt. A tóval együtt összesen három hektáros területen van lehetőség szabadidős programok eltöltésére.

 

– A kiszivattyúzott víz után, mikor teljesen kiszárad a  meder, indulhat majd a beruházás. A nehéz gépek kiemelik a mederből a talajt, aminek köszönhetően jóval mélyebb lesz a tavunk

 – említette meg Krizics Zsanett.

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában