Hosszú, nagy csata volt, súlyos vereséggel (galéria)

Már a kezdeteknél többen leszögezték, szó sem lehet az évforduló kapcsán semmilyen ünnepről. Kizárólag a megemlékezés szó jöhet számításba a mohácsi, 1526-os gyászos csatavesztés kapcsán. Mindez természetesen különösebb magyarázatot sem igényel.

A korabeli Dunántúli Napló 1976. augusztus 30-án adott hírt a társadalmi, politikai összejövetelről. Ahol természetesen a politikusokon – akkori szóhasználat szerint az elvtársakon – kívül ott foglaltak helyet az első sorokban a katonák, a társadalmi szervezetek képviselőivel közösen. Cseppet sem meglepő módon, az egyház hivatalosan távol maradt a nyitóünnepségtől. Emiatt ma bárki joggal csóválhatná a fejét, de akkor mások voltak a szokások.

A kopjafaerdőben 1976. augusztus 29-én, éppen 11 órakor kondult meg a lélekharang, némi ateista ellentmondással. Ezt követően fanfárok hangjaira a díszszázad is elfoglalta a helyét. A Himnusz elhangzását követően Bodor Tibor színművész mondta el Kisfaludy Károly Mohács című költeményét. Ezt követően kapott szerepet a Mecsek Fúvósötös, előadásukban Bakfark Bálint Fantázia című művét hallgathatták meg az egybegyűltek. Az utolsó zenei hangok elhalkulását követően dr. Ádám Antal, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke köszöntött mindenkit, aki fontosnak tartotta, hogy személyes jelenlétével tisztelje meg az eseményt. 

Ekkor következett dr. Ortutay Gyula történész ünnepi beszéde. Az elismert szakember igyekezett a négy és fél évszázaddal korábbi gyászos napot szélesebb ívben értelmezni, beleszőve a marxista történelmi szemléletet is. Az elvtársnők, elvtársak megszólítás, a 45 utáni földosztásra való utalás, a termelőszövetkezetek szervezésével való példálózás különös politikai párhuzamként hatott. De a naptár 1976-ot mutatott, és a nyár végét jelezte. Záróakkordként kard villant, a gépkarabélyokból díszsortűz dördült el. A modern technika talán kissé idegenül hatott, ágyúlövés döreje nyilván méltóbb lehetett volna a pillanathoz. Ám a rendezők másképpen álmodták meg a koreográfiát. De azért a kegyelet virágait elhelyezték az emlékparkban az emlékezők közül a kiválasztottak. Az eredeti neve Mohácsi Történelmi Emlékhely volt a területnek 1976-tól kezdődően, amikor az első összejövetelt ott megrendezték. Aztán eljött a 2012-es év, amikor felvette a Nemzeti Történelmi Emlékhely elnevezést. A területe mintegy 7,5 hektár nagyságú. Immár egy közel fél évezreddel korábbi, komoly magyar történelmileg tragikus eseménynek állít örök mementót.

A pécsi Janus Pannonius Múzeum munkatársa, majd igazgatója volt dr. Papp László (1903–1973), aki eredetileg jogászként végzett a szegedi egyetemen – az ő nevéhez fűződött az első eredményes régészeti kutatás a mohácsi csatamezőn. A témáról tanulmányt is írt, az pedig 1962-ben jelent meg. Az előzményekről 1960-ban számolt be a régész. A feltárások helyszínrajzán kívül a kibontott sírokról, tárgyi emlékekről is írt a különnyomat. Annak egyik példánya a Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteményében ma is fellelhető, de nem kölcsönözhető, csupán a helyszínen lehet tanulmányozni azt.