Érinteni, megismerni

2022.10.19. 16:06

Egy álomból lett valóság, így született meg az állatsimogató (galéria)

A természet lágy ölében alakítottak ki egy köralakú osztálytermet, ahol az árnyas fák a terem falát, míg a mennyezetet az égbolt biztosítja. Ezen az elvarázsolt helyen a gyerekek testközelből ismerhetik meg a háztáji állatok életét.

Zsigmond József

Fotó: Laufer László

Ma már ritkaságszámba megy, hogy valaki otthon háztáji állatokat tartson. Így a most felnövekvő generáció a tévéből, vagy az állatkertben, mini-zooban ismerkedhetnek meg a disznóval, tehénnel, lóval, kecskével, baromfival. Kozármislenyben pár hete nyílt meg egy olyan állatsimogató, a TakaTanya, ahol a gyerekek nemcsak megnézhetik az állatokat, hanem megfoghatják, simogathatják, megetethetik, sőt számos érdekeséget tudhatnak meg a szárnyasokról, patás állatokról.     

– Kislányom nagyon szereti az állatokat, egyik kedvence a lovak. Két éves volt, mikor megígértük neki a férjemmel, ha ötödikes lesz az iskolában, akkor veszünk neki egy hátast, amivel terepen lovagolhat. Az idő haladt előre, és elérkezett a nap, mikor az ígéretünket valóra kellett váltani 

– mondta Takács Gabriella, a TakaTanya egyik vezetője.

Mivel féltették a gyermeküket, hogy kivel engedjék majd el lovagolni, így felmerült az ötlet, hogy mi lenne, ha létrehoznának egy olyan tanyát, ahol a gyerekek testközelből ismerhetik meg a háztáji állatokat, így a lovakat is. Kozármislenyben találták egy olyan egy hektáros területet, ami elképzelésüknek megfelet. Elkezdték rendbe rakni a területet, és egy kör alakú osztálytermet hoztak létre, ezer négyzetméteren, ahol a szabad ég alatt ismerkedhetnek a gyerekek az állatokkal, így a baranyai krédlivel, Törpillával, Bonival, Félixel. 


Míg Takács Gabriellával beszélgettünk megérkezett egy gyerekcsoport, a kozármislenyi általános iskola elsősei, akik a tanyát bejárva megtudták miért hasznosak a haszonállatok, megetették a baromfikat büdös bencékkel, megfejték Törpillát a kecskét, illetve megsimogatták Bonit, a kismalacot, aki szabadon futkározott közöttük. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!