Folytatják a kezdeményezést

2022.12.12. 14:17

Hétfogásos ebéddel várta a Góré Étterem a gyengénlátó vendégeket

Húsz különleges vak, illetve gyengénlátó vendéget hívott hétfogásos ebédre a kisharsányi Góré Étterem a minap.

Mint Péter Ákos étteremvezető elmondta, a Jónak lenni Jó! Alapítvánnyal közösen karöltve, az étteremtulajdonos kezdeményezésére vendégelték meg a szövetség tagjait, és tervük szerint rendszeresen fognak hasonló jótékony akciókat szervezni. Már az SOS Gyermekfaluval is felvették a kapcsolatot, így a következő alkalommal velük közösen szervezik az étterembe a vendégeket.

 

Az étterem célkitűzése – mindamellett hogy támogatja a művészetet és a lokális gasztronómiát – az is, hogy azoknak is lehetőséget biztosítsanak egy maradandó fine dining élményre, akik egyébként nem biztos, hogy eljutnának hozzájuk. Az ünnepek közeledtével most mi is egy kicsit érzékenyebbek vagyunk, szerettünk volna egy ilyen szép felajánlást tenni 

– mondta Péter Ákos. A vendégek között volt természetesen Lakatos Norbert, a kisharsányi Vaklufis is, aki erre az alkalomra egy embernagyságú, 160 centiméter magas vak fiút hajtogatott lufikból.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!