Visszatért a kedv a vonatozáshoz

2023.02.07. 16:54

Tavaly több mint kétmillió utas választotta a MÁV szolgáltatásait Baranyában

Zs. J.

Fotó: Laufer László

Két olyan év volt, amikor jelentős csökkenést regisztráltak a baranyai vasútvonalak utazószámában (2020, 2021), de ez nemcsak Baranyára volt akkor jellemző, hanem az egész országra. Az okot a koronavírusra lehet visszavezetni, mivel ezekben az években lezárások voltak hazánkban, így több olyan hónap volt, mikor a felnőttlakosság otthonról dolgozott, míg a diákok online oktatásra tértek át.

A világjárvány előtti évben, 2019-ben a baranyai vasútszakaszokon 2,1 millió utast regisztráltak, egy évre rá ez a szám 1,46 millióra esett vissza, és 2021-ben is csak 1,5 millióan vettek jegyet, vagy utaztak bérlettel a baranyai vasútvonalakon.

– Tavaly 2,24 millióan választották a vasutat Baranyában

 – közölte megkeresésünkre a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) sajtóosztálya. Kiderült, hogy továbbra is a legforgalmasabb baranyai vasútvonal a Pécset Budapesttel összekötő 40-es számú fővonal, a második legkihasználtabb a Pécset Magyarbóllyal összekötő szakasz, míg a harmadik helyen a Pécs-Nagykanizsa vonalat említette a vasútársaság.

Mint megtudtuk, a világjárvánnyal a vásárlási szokások is megváltoztak, ugyanis egyre nagyobb teret nyernek az online és önkiszolgáló felületek. Az online, azaz az Elvira menetrendi tervezővel vagy a MÁV applikációval jegyet váltó utasok aránya a tavalyelőtti 28 százalékról 35 százalékra emelkedett 2022-re. A MÁV pénztári értékesítése a 2021-es 42 százalékról 38 százalékra esett tavaly, a fedélzeten vásárolt jegyek aránya 16 százalékról 9 százalékra mérséklődőtt, míg az automatás jegyvétel részesedése 12 százalékról 18 százalékra emelkedett. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!