A városi címet ünnepelték

2023.04.02. 19:36

Hatalmas buli volt a siklósi belvárosban

Várossá avatásának 46. évfordulóját ünnepelte Siklós a hétvégén. A tavaly életre hívott városnapi fesztivált idén sem fogadta kegyeibe az időjárás, de a résztvevők ezúttal is kitartottak, hatalmas buli volt a siklósi belvárosban.

Két nap alatt közel tízezres látogatottságot hozott a II. Siklósi Városnapok. A péntek és szombat esti koncertek idejére megtelt a Felszabadulás utca emberekkel. Délutánonként helyi előadók szórakoztatták a fesztiválra látogatókat, míg estére fergeteges koncerthangulat kerekedett a belvárosban. 

Pénteken az Első Emelet, szombaton pedig a Follow the Flow együttes szórakoztatta a közönséget. A Mária utca ezúttal is gasztrosétánnyá alakult. A villányi REDy standjánál az összes REDy-termelő borából lehetett fogyasztani, ezen kívül siklósi és villányi borászatok is kínálták boraikat. Annak ellenére, hogy tavalyihoz hasonlóan nem épp tavaszias idő várta a látogatókat, nem panaszkodtak a kitelepülő kézművesek, a közönség és az előadók sem, minden oldalról pozitív visszajelzéseket kapott az Acona Rendezvényszervező csapat. 

Pénteken az Első Emelet és a szombaton fellépő szerb Nikola Rokvić szerb énekes koncertje kapott egy kis esőt, a közönség viszont a házigazdák nagy örömére kitartott, és a szervezők is meg tudták védeni a hang- és fénytechnikai berendezéseket, így nem volt akadályozója a szórakozásnak. 

Riegl Gábor, Siklós polgármestere is abszolút sikerként értékelte a rendezvényt, hiszen a visszajelzések alapján a helyiek és a városba látogató vendégek nagyon jól érezték magukat. 

Fotós: Szuhán Gábor

– Azt gondolom, hogy a tavalyi évhez képest színvonalban és létszámban is előre tudtunk lépni, hiszen tavaly három nap alatt értük el körülbelül ezt a látogatószámot. A következő években is folytatjuk, megünnepeljük a város születésnapját. Mindenki nyugodtan írja be a naptárjába, hogy március végén, illetve április 1-jén Siklósi Városnapok! Az 50. évfordulón pedig ismét nagy durranásra készülünk – mondta a városvezető. 

Fotós: Szuhán Gábor

A két nap alatt olyan helyi fellépők szórakoztattak a Felszabadulás utcán felállított színpadon, mint a Dolce Hegedűegyüttes, a Pelikán Néptáncegyüttes, a Siklósi Tenkes Vegyeskar, a Siklósi Ifjúsági Koncert Fúvós Zenekar és a Nihil Chips zenekar, emellett musical dallamokkal örvendeztette meg a közönséget Vermes Tímea és Götz Attila (musical előadás), fellépett még Nikola Rokvić szerb énekes, Dj PEPE és a Don’t Stop The Queen Zenekar.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!