Nagy segítség a fiataloknak

2023.04.12. 17:30

Új bérlőket vár az önkormányzat a harkányi fecskelakásokba (képek)

Zs. K.

Fotó 2019-ből, amikor átadták a lakásokat és az első bérlők megkapták a kulcsokat a polgármestertől

Júniustól négy önkormányzati lakás várja az új bérlőit Harkányban, a Zrínyi utcában. A város önkormányzata a „Harkányban élni Jó! -Esély Otthon, Harkányban” pályázat keretében még 2019-ben alakított ki önkormányzati bérlakásokat, összesen ötöt.

Fotó 2019-ből, amikor átadták a lakásokat és az első bérlők megkapták a kulcsokat a polgármestertől

Azok a 18-35 év közötti fiatalok pályázhatnak rá, akik harkányi lakcímmel rendelkeznek és életvitelszerűen ott élnek, vagy Harkányba kívánnak költözni. Itt dolgoznak, vagy szándéknyilatkozattal rendelkeznek arról, hogy felveszik őket harkányi munkahelyre. A beköltözőknek két éven át nem kell bérleti díjat fizetniük, csak a lakás rezsijének költsége terheli őket. 

Fotó 2019-ből, amikor átadták a lakásokat és az első bérlők megkapták a kulcsokat a polgármestertől
Fotó 2019-ből, amikor átadták a lakásokat és az első bérlők megkapták a kulcsokat a polgármestertől

Az önkormányzat célja a programmal, hogy ezzel is támogassa a fiatalok helybenmaradását, valamint a fiatal szakemberek városba történő letelepedését. A lakásokban már kétszer két éven keresztül éltek fiatalok, jelen pályázat már az új lakások harmadik bérlőit célozza, és ők szintén két évig, 2023. június 1-től 2025. május 31-ig lakhatnak bennük. Két kétszobás és két garzon lakásra lehet pályázni.

Fotó 2019-ből, amikor átadták a lakásokat és az első bérlők megkapták a kulcsokat a polgármestertől

A lakások mindegyike összkomfortos, és mosógéppel, laptoppal, íróasztallal, ággyal, beépített konyhabútorral, főzőlappal, sütővel, mikrohullámú sütővel, hűtőszekrénnyel, beépített szekrénnyel felszerelt, és elérhető a vezetékes internet kapcsolat is. A pályázat részleteiről bővebb tájékoztató a harkany.hu honlapon érhető el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!