Nem vált be

2023.05.02. 10:30

A lebutított pécsi buszmenetrenddel is meggyűlik az utasok baja

A szocialista világban volt egy kesernyésen humoros mondás. „Elvtársak, ami nem megy, azt ne erőltessük, de próbáljuk meg újra" - szólt a vicces szállóige. A kérdés csupán az, a helyi közlekedésért felelős cégnek még mennyi esélyt kell adni, ha éppen valami új ötlettel állnak elő az irányítói?

Pucz P. (forrás: Pécsi Újság.hu)

Fotó: Löffler Péter

A pécsi közösségi közlekedés vonalait számtalan bírálat érte az elmúlt években. A járatok rendre kimaradtak, ha érkeztek, akkor sokszor késve.
Mivel nem akadt elég sofőr, a Tüke Busz Zrt. képtelennek bizonyult teljesíteni a vállalásait. Ennek kapcsán már többedszer nyúltak a járatgyérítés eszközéhez. Amiről könnyű megállapítani, az is egy módszere az áremelésnek. A korábbinál kevesebb szolgáltatás, ugyanannyi forintért. Olyan, mintha a kenyér még mindig 200 forint lenne, csak a dekagramm változott volna, lefelé. Túl a közgazdasági alapvetésen, még mindig nem érkeznek időben az autóbuszok.

Legjobb, ha valós példát említünk. Április 11-én, a 23Y járatnak 11 óra 49 perckor kellett volna „Ürög felső" buszmegállónál lennie. Ekkor azonban még a Deindolban lévő végállomás felé araszolt a zöld Volvo. Ilyen esetekben sajnos már szinte precízen tervezhető a késés, ami menetrendben meghatározott időhöz képest 7 perc. Ami nem is olyan sok, de mire a járat Újmecsekaljára ért, már nyolc volt a mínusz. Ebből következően minden remélt csatlakozásról lemaradtak azok, akik szerettek volna átszállni. Ritkábban közlekedő irányok esetén mindez máris felmehet 20 percre, mivel kényszerből kell várakozni a megállókban.

A késéssel kapcsolatban elektronikus levélben fordultunk a Tüke Buszhoz. „2023. április 11-én a 11.00-kor, a Fagyöngy utcából induló 23Y 6 perc 29 másodperccel később fordult Deindolban. (Feltehetően a tervezettnél, bár másképpen is lehetne értelmezni - a szerk.). A járat hosszából, vonalvezetéséből és a közlekedés jellegéből fakadóan, ez sajnos időnként előfordul, de nem tekinthető általánosnak.A városban közlekedő járművek mennyisége, az időjárás, az általános városi forgalmi helyzet (ideértve a balesetek, koccanások miatt megnövekedett forgalmat is), a felszálló és leszálló utasok száma, valamint az útfelújításokból fakadó torlódások mind befolyásolják az adott vonalon közlekedő autóbuszok, járatok esetében a menetidő hosszát." - érkezett az írásbeli válasz a példaként említett esetre.

A szemetes utastérrel kapcsolatban, amit szintén tapasztaltunk, mivel kis túlzással, a keddi, a cikkben említett gép járórészén még a szilveszteri konfetti is ott éktelenkedett, s biztos nem egy kanyar alatt gyűlt össze a sok-sok hulladék, is válaszolt a Tüke.

Íme: „Az autóbuszok belső utasterének takarítása naponta, külső vállalkozó bevonásával történik. Fontos számunkra, hogy kényelmes, tiszta járművekkel biztosítsuk utasaink számára a közösségi közlekedést. Utasainkat is arra kérjük, legyenek partnereink abban, hogy vigyáznak a Tüke Busz Zrt. járműveinek tisztaságára!" - állt a cégtől küldött levélben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!