A végére csak ketten maradtak

2023.05.08. 18:33

Az Elite Challenge: a pokol százhúsz óráját élték át Orfűn a jelentkezők

Az idén immáron 17. alkalommal rendezték meg Orfűn az Európában egyedülálló E­­lite Challenge katonai jellegű kiválasztó programot, melyet a pokol százhúsz órájának is szoktak nevezni.

Zs. K.

Forrás: Elite Challenge

Ezúttal 24 jelentkezőből 6 kezdte meg az egy hetes kihívást, melyből a végére, péntekre ketten maradtak: Lajter Attila és Fodor Balázs, akik nem csak a fizikai, hanem a mentális felkészültségükről is tanúbizonyságot tettek, helytállásukkal pedig immáron ELITE 100 közösség tagjaivá váltak.

Forrás: Elite Challenge

A program vezetője, Koltai Arnold (ny. alezredes, aki a honvédség egyik különleges tisztje volt) elmondta, a korábbi évek egyik legkevesebb létszámát, a 15-öt is alul múlta az idén megjelentek száma. A programot megkezdőkből egyébként  átlagosan 70-80 százalékos a lemorzsolódás a hét végére, ehhez képest az idei hatból kettő (tehát 66 százalékos lemorzsolódás) kifejezetten jó aránynak tekinthető. A legnagyobb lemorzsolódás egyébként 4-5 évvel ezelőtt volt, amikor 28 megjelent jelentkezőből mindössze 4 embernek sikerült teljesítenie a képzést.

– Most nagyon szép időt fogtak ki a jelentkezők, szerencsések voltak, hiszen a vízhőmérséklet sem volt rettenetesen hideg. Azt gondolom, hogy az eredményesség a csoport összetételétől is függ, tehát hogy milyen hatékonyan tud összeállni egy csapat – mondta Koltai Arnold. – Általában az első 2-3 napban összerázódnak és megértik, hogy ezt csak együtt, közösen tudják végigcsinálni, külön-külön nem, és nem azért, mert nem lennének képesek rá, hanem egyszerűen olyanok a feladatok, hogy abban a résztvevők egymásra vannak utalva. Emellett nincs egy perc szabadidejük sem, minden percük irányítás alatt van, ezt pedig nagyon nehéz fejben elviselni, ha nem kapaszkodik bele az ember a társaiba, nem csak fizikálisan, hanem mentálisan is – tette hozzá. 

Átlépik a saját határaikat

Az Elite  Challenge egy civilek számára is elérhető, ötnapos fizikai és pszichés terheléses képzés, amely a nagy hagyományokkal bíró katonai kiképzések (U.S. Army Ranger, Special Warfare Center and School, MH Rohamlövész) programjaihoz hasonló fizikai és mentális megmérettetésekkel rostálja a jelentkezőket. Ez a katonai jellegű kiválasztó – meglehetősen kemény, embert próbáló – program nem a sekély és gyorsan elérhető sikerekről szól, hanem egy olyan öt nap, amelyen az Elite Challenge instruktorai arra törekszenek, hogy a jelentkezők megismerjék és átlépjék pszichikai, fizikai határaikat, és ezáltal megfeleljenek a program, és a saját maguk által kitűzött kihívásoknak. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!