2023.06.10. 16:20
A nyárindítást tényleg kimaxolták - galéria és videó
Szombat délelőtt nem nagyon hallottunk mást a pécsi Kossuth téren, mint labdapattogást – ekkor rendezték ugyanis a PVSK évzáró kosárünnepét.
Június tényleg az évzárók időszaka, befejeződnek az iskolák, a képzések, az edzések, hogy átadják helyüket a (néha hosszabb, néha rövidebb) pihenésnek. A PVSK kosárlabda-szakosztálya immár évek óta egy nagy, és egyben különleges bulival zárja a szezont: nem ünnepélyes tanévzáró van, nem közös játék a szülőkkel, nem kertiparti, sütögetéssel, föccsözéssel – hanem sportolás, konkrétan kosarazás, de úgy, hogy az eredmény senkit sem érdekel.
Így kell kihasználni a jó időt
Fotók: L.P.Vagyis azért ez nem teljesen igaz. Bele-belehallgattunk néhány meccsbe, és néha egészen olyan volt a hangulat, mintha komoly tét lenne. Az viszont biztos, hogy bármennyi is lett a végeredmény, senki sem volt elkeseredett: a meccsek után mindenki boldogan pacsizott, illetve gratulált a másiknak.
A sok száz gyerek, illetve hozzátartozó néhány órára megtöltötte a Kossuth teret – és kora délután, amikor véget ért a dzsembori, mindenki úgy indulhatott haza, hogy kimaxolta a nyárindítást. Ennél jobban nem is indulhat a szünidő – mozgással, lelkesedéssel, elfáradással, és nagy-nagy lazítással.
Bama.hu videó
- Baranya néptáncosai kiválóan szerepeltek a régió legnagyobb néptáncos találkozóján - videó
- Azonnali felújításra szorul a pécsi Belvárosi Általános Iskola épületszerkezete (videó)
- A PEN alaposan megénekeltette és megtáncoltatta a közönséget (galéria és videók)
- A gyilkos Bárány út ismét széttépte a Tour mezőnyét (galéria és videó)
- Lilába borult a Tenkes oldala (videó)