Szakértővel beszélgettünk

2023.06.26. 20:00

Szúnyoginvázió: kivártak, de most már nagyban támadnak

Ha azt hinnénk, csak egyedül minket támadnak a szúnyogok, akkor tévedünk. Az idei évben nem csak úgy tűnik, de tényleg nagyon megszaporodtak ezek az emberi vérrel is táplálkozó élőlények. A témában a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának adjunktusával, dr. Kurucz Kornéliával beszélgettünk.

Czeczon Enikő

Fotó: Nagy Gábor

Mint azt mindannyian tapasztaltuk az elmúlt évek, főleg a tavalyi év, azaz 2022 rendkívül száraz volt. Kurucz Kornélia felvilágosított minket, hogy a szúnyogok egyik biológiai jellemzője, hogy tojásaikat vízfelszín közelébe rakják, illetve olyan helyet keresnek, ahol feltehetően esőzés után víz érheti a tojásokat. A szúnyogok tudják, hol vannak ezek az alkalmas helyek, a tojások pedig kivárnak, nagyon ellenállók, akár több éven keresztül képesek tűrni a szárazságot, amikor pedig víz éri őket, akkor fejlődésnek indulnak.

– Feltételezzük, hogy főleg az időjárás a kiváltó oka a megnövekedett szúnyog számnak. A nagy szárazságban rakott tojások tavaly vagy a korábbi években nem tudtak kikelni, kivártak és az idei csapadékos, tavaszi időjárás hatására kikeltek. Az eredmény pedig az lett, hogy sokkal több a szúnyog Pécsen. 2016 óta monitorozzuk a városban a szúnyogokat, de az idei mennyiség sokszorosa a korábbi évekhez képest

 – emelte ki Kurucz Kornélia.

Mint megtudtuk, a fajösszetétel nem változott, ugyanazok a hazai fajok vannak jelen, mint korábban. Hazánkban megjelentek inváziós fajok is, köztük Pécsett a koreai szúnyog, de jó hír, hogy idén ezek száma egyelőre elenyésző. Amelyek azonban tömegesen megjelentek azok a gyötrő szúnyogok és az oldalfoltos szúnyogok.

– Az, hogy idén olyanokat is megtámadnak, akiket eddig nem azt inkább annak tudnánk be, hogy mivel több szúnyog van, annál több táplálékra van szükségük, így azoknak is jutnak csípések, akiket eddig nem preferáltak

 – jegyezte meg a PTE munkatársa.

A monitorozást végző csapat országos szinten azt a visszajelzést kapja, hogy mindenhol sok szúnyogot tapasztalnak. A lakosok visszajelzéseiből látható, hogy több baranyai településen is elszaporodtak ezek az élőlények.

Sok szúnyog sok csípést eredményez, így leginkább a csípést kéne megelőzni. Kurucz Kornélia mindezzel kapcsolatban is adott praktikus, kézenfekvő tanácsokat:

– Szúnyogháló az ablakokra, az ajtókra. Ezt sokan elfelejtik egyébként, nem jut eszükbe alkalmazni, pedig ez egy alap dolog. Ez azonban csak akkor nyújt védelmet, ha beltérben tartózkodunk. Szabadban érdemes hosszú nadrágot, hosszúujjú ruhát viselni, célszerűen szellős, könnyű anyagból készültet. Persze, mindannyian tudjuk, hogy a szúnyogok képesek átszúrni a ruhaanyagon, de mégis csökkenthetjük ennek esélyét. Továbbá érdemes szúnyogriasztó sprét, krémeket használni, ha kint tartózkodunk az esti órákban.

A szakértők mindig hangsúlyozzák a megelőzés fontosságát. A most kialakult szúnyog invázióról nem feltétlenül a háztáji, kis tenyésző helyek tehetnek, de sok kicsi sokra megy alapon felszokták hívni a figyelmet arra, hogy az emberek saját udvarukban ne szaporítsák a szúnyogokat. A nagy esőzések hatására rengeteg vízgyülem alakulhat ki – árokban, kint hagyott virágvázában, vödörben –, amelyek tökéletes szaporodóhelyek a szúnyogoknak. Mindezek mellett, ha van, akkor az esővízgyűjtő hordókat takarjuk le szúnyoghálóval. Minderre pedig hívjuk fel a szomszédaink, környező lakosok figyelmét is, mert ha csak egy udvarban tesszük meg a megfelelő lépéseket, az nem elegendő.

– Sokszor kapjuk azt a visszajelzést, hogy hiába tették meg, amit javasoltunk, nem történt változás. Ennek az oka az lehet, hogy a szomszédos területeken nem tették meg a szükséges intézkedéseket és továbbra is tudnak szaporodni a szúnyogok. Magánterületre központi vagy önkormányzati gyérítést végezni pedig nem lehet bejutni, ezért is hangsúlyozzuk a lakosságnak a szerepvállalás fontosságát

 – hangsúlyozta a szakértő.

Fontos tudni, hogy mi, civilek is segíthetjük a monitorozást végző csapat munkáját. Létrehozták a Pécsi szúnyog nevű Facebook oldalt, ahol egyrészt a kutatók szeretnének helyzetjelentést adni időről időre a lakosoknak azzal kapcsolatban, hogy mi a helyzet szúnyog ártalom terén a városban. Az oldalon hasznos tippeket, tanácsot is adnak, illetve elérhető egy kérdőív is, amelyet kérnek, hogy minél többet töltsenek ki akár többször is. Ebben az anonim űrlapban arra kíváncsiak, hogy a város lakosai milyen csípés ártalmat éreznek. Ez egy szubjektív érzet, viszont ez nekünk egy fontos információ, visszajelzés. Összevetik a szakértők, hogy az objektív módszerekkel mért eredményekhez képest mit éreznek a lakosok, és ezáltal képet kapnak arról, hogy a város mely részeire kell nagyobb figyelmet fordítaniuk monitorozás vagy akár kezelési javaslatok szempontjából.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!