2023.07.23. 20:00
Máriagyűdön és a Havi-hegyen is búcsút tartanak
A hagyományos fogadalmi búcsúját augusztus második hétvégéjén tartja a Pécsi Egyházmegye Máriagyűdön – a három napon át tartó programsorozatban minden nap lesz szentmise a kegyhely szabadtéri oltáránál. A szintén hagyományos Havi-hegyi búcsúra augusztus 4-én és 5-én kerül sor.
Nagyboldogasszony, azaz Mária mennybevételének ünnepéhez kapcsolódva augusztus 12-én tartja a Pécsi Egyházmegye a hagyományos fogadalmi búcsúját Máriagyűdön, amely a kegyhely főbúcsúja is egyben. – A három napon át – augusztus 12-én és 13-án, valamint augusztus 15-én – tartó programsorozatban minden nap lesz szentmise a szabadtéri oltárnál, ezekre az alkalmakra a Mária-kegyszobrot a szertartás helyszínére viszik – közölte a Pécsi Egyházmegye. Augusztus 12-én az ünnepi szentmisét 10 órai kezdettel Felföldi László pécsi megyés püspök celebrálja, az egyházmegye papságával.
Mindhárom napon a liturgián való részvétel mellett lehetőség lesz szentgyónás végzésére, valamint a Fájdalmas Anya szobrához zarándokló rózsafüzér körmenethez is lehet imádságainkkal csatlakozni
– tették hozzá.
A máriagyűdi főbúcsút megelőző hétvégén, augusztus 4-én és 5-én Pécsett a Havas Boldogasszony-templom búcsújára kerül sor, amely szintén alkalmat ad a híveknek az imádságra, a hálaadásra és a Szűzanya iránti tisztelet kifejezésére. Idén is várják a zarándokokat Pécs legszebb fekvésű templomába, a Havi-hegyre. Az 1690-91. évi pestisjárvány elmúltával a pécsi polgárok, megtartva a veszedelem idején tett fogadalmukat, templomot építettek Havas Boldogasszony tiszteletére. Az ún. „Kakasdomb” meredek lejtőjén, hátukon, vállukon cipelték fel az építőanyagot a fehér sziklákra, mintha azt a Szűzanya jelölte volna ki számukra hófehér ragyogásával. Ennek állít emléket minden év augusztus első szombatján az Ágoston térről induló imádságos, énekes körmenet.
A Pécsi Egyházmegye tájékoztatása szerint augusztus 4-én, pénteken 17.30 órakor rózsafüzér és loretói litánia imádsággal indul a búcsú, 19 órakor szabadtéri szentmisét mutat be Felföldi László pécsi megyés püspök, amelyet követően körmenetet tartanak a kegykép másolatával a Havi-hegyi sétányon. Utána, 21 órakor görögkatolikus szent liturgiát végez Zajácz Gábor parókus, éjfélkor csendes szentmisét mutat be Kövesi Ferenc plébános az elhunyt zarándokokért, majd virrasztásra lesz lehetőség a templomban reggelig. Augusztus 5-én, szombaton 7.30-kor indul az imádságos, énekes körmenet a Szent Ágoston-templomtól a Havi-hegyre. A kegytemplomban a nap folyamán horvát és német nyelvű szentmiséket is tartanak. A délutáni szertartást követően ismét körmenetet tartanak a kegykép másolatával, majd szerény agapéra várják a jelenlévőket.