Jól egymásra találtak

2023.07.15. 14:00

Megoldások egyedülálló szülőként - táborban kaptak ötleteket

Több mint száz fővel zajlott le az elmúlt hetekben az Egyedülálló Szülők Klubja – Pécs, illetve a Tudatos Szülők Egyesülete nyári tábora Balatonfenyvesen. Bolf Jutka, a klub vezetője, a Tudatos szülők egyesülete elnöke, illetve Horváth Ildikó, az egyesület alapító tagja és táborszervezője a közösség indulásáról és a tábor sikeréről mesélt.

Mohay Réka

Fotó: Laufer László

– Az országos Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvánnyal 2017-ben találkoztam először, és úgy éreztem, ezt Pécsen is meg kellene valósítani. Támogatólag állt az ötlethez a Pécsi Kulturális Központ is, így ez lett a helyszínünk, 2017 szeptemberében meg is alakult a helyi klub. Tizenkét anyukával kezdtük el. Azt gondoltuk, nem segélyezés a cél – erre van több jól működő példa a térségben –, azonban elengedhetetlen, hogy legyenek a családoknak jó programok, akkor is, ha egy szülő neveli a gyermeket – számolt be Bolf Jutka az egyedülálló szülőket összefogó közösség kezdeteiről. 

– Ahogy egyszülőssé válunk, mindenki egy traumát él át, s ebből fel kell épülni. Úgy gondoljuk, Vekerd Tamás nyomán, hogy akkor lesz jól a gyerek, ha a szülő is jól van. Már kezdetben is olyan programokat szerveztünk, amelyek ezt segítették. Volt nálunk párkapcsolati terapeuta, pszichológus, stylist. Arra törekedtünk, hogy a szülőket erősítsük, mellette párhuzamosan mentek a játszóházas foglalkozások a gyerekekkel – folytatta a klub alapítója. 

Arra jöttünk rá, hogy ahhoz, hogy a lehető legtöbbet tudjunk nyújtani a szülőknek és a gyerekeiknek, ahhoz nyitnunk kell, hiszen támogatást sem várhatjuk el, hogy egy klubnak adjanak. 

Így született meg a Tudatos Szülők Egyesülete. Itt már tágult a kör, voltak ugyanis olyan előadások, például a pénzgazdálkodás, amelyre nem csak egyszülős családok jelentkeztek. Szerettünk volna olyan családi egyesületet létrehozni, amelybe mindenki belefér. A fő célunk viszont továbbra is az egyszülősök támogatása. Férfiak, apukák is megjelentek, ami azért is jó, mert a férfiak és nők sokat tudnak tanulni egymástól – mesélte Bolf Jutka. 
Június végétől július elejéig tartott az egyesület által rendezett tábor, amelyre az idei jelentkezők száma az elmúlt éveket is felülmúlta. 

– Egy 14-15 éves gyerekkel már el tud menni egyedül nyaralni egy anyuka, de nem feltétlenül van elegendő anyagi forrás, energia és ötlet, hogy a gyerek is végig jól érezze magát. A táborban azonban a gyerekek egymásra találnak, s minden évben fantasztikus élményekkel térünk haza. Három éve szerveztük az elsőt, tavaly 72-en, idén már 109-en voltunk, Csíkszeredából, Miskolcról és Debrecenből is érkeztek résztvevők – mesélte Horváth Ildikó, a tábor főszervezője. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!