Kötélen végezte a taxisofőrt leszúró, több bűncselekményért elítélt gátlástalan gyilkos

Miután elég hamar elkapták a társával együtt, magányában azon kesergett, mit fog kapni az aljas cselekményéért. Ráérzett a végzetére, hiszen a bíróságok több eljárásban, az 1966-ban kiszabható legsúlyosabb ítéletet hozták meg, vagyis a kötél általi halált.

Egy pécsi taxist szúrt szíven az egyik galád vádlott, ami természetesen országos felháborodást váltott ki. Tettestársa húsz év letöltendő börtönnel szinte „megúszta” az esetet, már ha a két évtized a rácsok mögött annak nevezhető. De előtte a bűnözők még egymást próbálták bemártani a tárgyalások során.

A Dunántúli Napló 1966. augusztus 19-én nagy terjedelemben számolt be a megrázó bűncselekményről, amit elég hamar sikerült felderíteniük a rendőröknek. Amiben a szerencse is szerepet játszott. Az áldozat a személyleírás megadása után rövid idővel elhunyt a kórházban.

A bűnesetről augusztus 8-án érkezett telefonos bejelentés a pécsi rendőrségre. Egy munkába igyekvő bányász, az ócsárdi Szabó István a baranyai megyeszékhely határában, a reggeli órákban egy olyan taxit pillantott meg, aminek a sofőrje véresen feküdt az autó hátsó ülésén. A helyszín Pellérd és Keresztes puszta közé esett, a Kenderesi dűlőnél.

A zsaruk, meg a mentősök is elég hamar kiértek, de már nem igazán időben. A sértett, Tonesz János már csupán elhaló hangon tudta elmondani, mi történt vele. Elég jó személyleírást adott, ketten támadták meg, egy magasabb, meg egy alacsonyabb férfi. Mindketten Uránvárosban, az Olimpia nevű szórakozóhelyen szálltak be hozzá. Egyik tájszólással beszélt, utóbb kiderült, debreceni alakról volt szó, aki a bányában dolgozott, ha éppen nem ivott.

Elég gyorsan elkészült a boncolási jegyzőkönyv, a balszerencsés férfi szívét érte a késszúrás, ami a végzetét jelentette. Emellett fejsérüléseket is elszenvedett az illető, de azok talán nem lettek volna végzetesek.

A züllött duó sokat italozott, a fizetésük nagyobb hányada lecsúszott a torkukon. Ezért határozták el, hogy bármi áron pénzhez jutnak. Mielőtt elindultak volna a végzetes útra, előtte alaposan felöntöttek a garatra. A megtévesztés céljából, a legényszállót nem a bejáraton keresztül hagyták el, hanem az illemhely ablakán másztak ki, 23 óra körül. Majd ugyanúgy tértek vissza, már a súlyos bűn terhével a lelkükben. Sajnos Török Péter, a bánya mozdonyvezetője egy kést is magához vett a tragédiát megelőzően. Amit aztán használt is, amikor megállt a gépkocsi vezetőjét. Egy marokba való kő is náluk volt, pontosabban azt Boros Gábor kapta fel az első ülésről, miután már kiszálltak. De addigra Tonesz már komoly sebbel próbált védekezni, kevés sikerrel. 

Végül a gazfickók magára hagyták az életveszélyesen megbökött ellenségüket.
Elég hamar, a pellérdi vasúti sorompónál elkezdték elosztani a rabolt forintokat. Nem sok jutott nekik, összesen 450 kettőjüknek, de nem egyenlő arányban. Mert Boros, a bányavonat fékezője tartozott Töröknek, a főkolompos így azt a részt azonnal le is vonta az összegből. A két ércbányászati szaki eközben, havonta, mintegy 2000 forintot kapott kézhez a munkahelyén. Ennek tükrében még gyalázatosabb megvilágításba került az eset.

A két tettesnek az volt a taktikája a tárgyaláson, hogy egymásra mutogattak

A tárgyalás elég gyorsan megkezdődött. A két tettes egymásra akarta tolni a felelősséget. Az eljáró dr. Balatonyi Sándor bíró tanácsa azonban igyekezett jól kibogozni a történteket. Az indoklásban szerepelt az előre kitervelt szándék, valamint a nyereségvágy is. Az ítélet után még benyújtottak fellebbezéseket, pár fórum még vizsgálta a feltárt tényállást, majd jóváhagyták a súlyos döntést. Ami meglepő, hogy meglehetősen gyorsan peregtek az események. Hiszen Török nyakára már ‚66. december 31-én rákerült a kötél, méghozzá Pécsett. Boros további sorsáról nincsen információ.