Csak év végéig látja a jövőt

2023.09.18. 07:00

Ezt nem csinálom tovább! - mondja Vincze János, a Harmadik Színház vezetője

„Ezt az őszt megcsináljuk, de hogy utána van-e perspektíva, jövő, ezzel kapcsolatban nagy kérdőjeleim vannak!” – fogalmazott lapunknak az új évad kezdetén Vincze János, a Pécsi Harmadik Színház igazgatója.

Mészáros B. Endre

– Félek, hogy megint nagy a baj a Harmadikban – panaszolta egyik olvasónk. Ugyanis állandó bérletesük vagyok, s nyáron mindig kapok üzenetet a bérletvásrlásra, de idén ez elmaradt. Így hát arról kérdeztük Vvincze János igazgatót, hogy áll most a teátrum, milyen kondíciókkal és milyen tervekkel vágnak bele az évadba.

– Ezúttal nem lesz bérletünk, a lehetőségeinknek megfelelően egyelőre ez év végéig tervezünk. 

Mennyit segített a színházon év elején a közönség összefogása? 

– Óriási plusz erőt adott. Több mint húsz millió forintos segítségről van szó,  s  ha nincs az az akció, akkor a nyáron már bezárhattunk volna.

– Mennyire lát időben előre? 

– Pénzügyileg ez év végéig. Pontosan azért nem hirdetünk bérletet, mert nem vagyok biztos benne, hogy be tudnánk fejezni azt követően az előadásokat. 

– Mi fér bele egy ilyen csonka tervbe?

– Három bemutató. Szeptember 17-én lesz az első, Tamás Éva: Mesék a varázsbödönből című gyerekdarabja. Én rendezem és már zajlanak a próbák Varsányi Anna: Fergeteges komédia, avagy anyák és lányok című színjátékából, ennek november 22-én tervezzük a premierét. Továbbá a napokban kezdik Tasnádi István: Kartonpapa című művének a próbáit Herczeg Adrienn rendezésében, ami decemberben lesz látható. Tudni kell, hogy mindhárom előadás állami pályázati támogatással valósul meg. 

– Mi változott pénzügyileg?

– Gyakorlatilag semmi. Pontosabban jövő tavasszal ugyanarra számíthatunk a jelenlegi állás szerint, mint idén. Ezt pedig már nem biztos hogy vállalom. ezért nem csoportosítom át a pályázati pénzeket működésre, fenntartásra, bérekre, ahogy eddig, hanem amire van pénzünk év végéig, azt megcsináljuk. Az a helyzet, hogy a kiemelt színházként kapott 75 milliós állami támogatásunkból 30 millió marad a megemelt rezsiköltségekre, s ez nem elég. A várostól ingyen kapjuk a színházat, továbbá évi 5 millió forint támogatást, a színházat működtertő tulajdonostól pedig nem jön semmi. Azzal, hogy mi magánszínház lettünk, csak az államra számíthatunk, de ez nem elég a fennmaradásunkra. Ez év elején is leginkább a város segítségére számítottunk, de ez azóta sem változott.

– Akkor jövő tavasszal ismét a közönség segítségét kérik? 

– Az a húszegynéhány milliós pótlás már nem lenne elég. Ami tehát biztos, december végéig működünk a meglévő keretekből.

– Vincze János és a Pécsi Harmadik Színház címmel megjelent egy könyv. Miről szól?

– Egy fővárosi szerzőpár: Cseh Andrea Izabella kritikus és Farkas Éva írta  és szeptember 27-én 18 órakor lesz a Művészetek és Irodalom Házában a bemutatója. Egyébként ők írták a tavaly bemutatott Vári Éva kötetet is. Több mint fél évszázad története ez, a pályafutásomról az összes színházi  rendezésem pontos menetével, a Harmadik Színház kialakulásáról, működéséről, kritikákat idézve, rengeteg embert megszólaltatva.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!