Pontycentrikusak a horgászok

2023.10.17. 07:00

Indul az őszi telepítési dömping a baranyai horgászvizekbe

Lapunk hasábjain és a Bama.hu-n is rendszeresen beszámolunk a vármegye horgászvizeinek aktuális telepítéseiről. Azonban, mint Kapitány Zsolttól, a Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetségének (HEBMESZ) ügyvezető elnökétől megtudtuk az igazi telepítési dömping csak ezután következik, ráadásul a tavalyi mennyiségnél idén többet terveznek kihelyezni a horgászvizeikbe.

Balikó Gergely

A HEBMESZ több mint kétezer hektár vízfelületet hasznosít a vármegyében. A Szövetséghez tartozik többek közt a Dráva-, és a Duna baranyai szakasza számos kisebb-nagyobb mellékággal együtt, továbbá a Kovácsszénájait-tó, és a nemcsak a horgászok által kedvelt 79 hektáros Pécsi-tó.

A tavalyi esztendő során több mint 25 ezer kiló fogható méretű pontyot, 6200 kiló kétnyaras, azaz a következő évben már vihető méretű pontyot, valamint 150 kiló süllőt, 910 kiló csukát, 674 kiló harcsát, compóból egy mázsát, kecsegéből 231 kilót, keszegfélékből pedig egy tonnát helyeztek ki vizeikbe. Süllő-, harcsa-, balin- és csukaivadékból összesen 206 ezer darab került a HEBMESZ horgászvizeibe – tájékoztatott.

Az idei évről Kapitány Zsolt elmondta, hogy a Kovácsszénájai-tóba és a Pécsi-tóba márciustól szeptemberig havonta telepítettek fogható méretű pontyot, eddig összesen 13 ezer kilót. És még csak most jön az idei nagy telepítések időszaka – emelte ki a szövetség ügyvezetője, aki szerint az ez évi mennyiségek várhatóan meghaladják a tavalyiakat.

Az időzítés okáról a szakember elmondta, hogy a halgazdaságok jellemzően ősszel „aratnak”, ekkor lehalásszák a megfelelő piaci méretű, akár ivadék-korosztályú halakat és lecsapolják a tavakat.

Jellemzően ilyenkor a legolcsóbb és jól hozzáférhető a hal, ezért a horgászvizekben is ilyenkor történik a telepítések döntő része – közölte Kapitány Zsolt arra is kitérve, hogy év közben szinte csak pontyot lehet beszerezni a tógazdaságokból, ragadozóhalakat azonban szinte esélytelen.

Mint kifejtette, mivel a magyar horgásztársadalom pontycentrikus, elsősorban őket szolgálják ki a telepítésekkel, de figyelnek arra is, hogy pótlással biztosítsák, megerősítsék vizeikben a halfajok sokféleségét.

Ismertetése szerint a ponty őszi nettó kilónkénti beszerzési, vagy tóparti ára 2022-es 1450-hoz képest 1400 forintra csökkent. Egy „konyhakész” ponty előállítása három évet vesz igénybe, míg egy csirkénél, vagy sertésnél ez az időablak csak néhány hónap lehet – jegyezte meg összehasonlításképpen.

Kapitány Zsolt beszámolt arról is, hogy a ragadózóhalak azonban már más értéket képviselnek. Példaként említette, hogy az élő csuka kilóját tavaly nettó 3950, a süllőt csaknem 5000 forintért tudta megvásárolni a Szövetség.

Tájékoztatása szerint a haltelepítéseket nem „légből kapott” módon valósítják meg, hanem azok illeszkednek a hatóságok által jóváhagyott halgazdálkodási tervekhez. A kihelyezéseket előzetesen be kell jelenteni, így az egész folyamatát ellenőrizheti a kormányhivatal és a Nébih. 

Kevesebben járnak ki

A HEBMESZ ügyvezető elnöke lapunk érdeklődésére közölte, hogy Baranyában 20.034 állami horgászjegyet váltottak ki eddig, tavaly 21.531-t. Kapitány Zsolt szerint a csökkenés nem túl nagy, de azok közül sokan, akik kiváltják az állami jegyet már nem vásárolnak területi jegyet. Mint utalt rá, e tendencia szinte minden vármegyében tapasztalható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!