„Minősíthetetlen ízléstelenség”

2023.10.28. 20:00

Reverendát öltött egy busóálarcot viselő asztalos, lett is riadalom

A korabeli újság „minősíthetetlen ízléstelenségnek” nevezte Feitinger András gépmunkás cselekedetét. A férfi ugyanis busóálarcban, jelmezben, de papi reverendát öltve, kezében kereszttel vonta magára a mohácsi polgárok, meg a csendőrök figyelmét.

Pucz Péter (Mohácsi Újság.hu)

Fotó: Laufer László

A közrendet megsértő elkövető 1912. február 22-én került be a Mohácsi Hírlapba, kinyomtatva. Később is említették a nevét a sajtóban, de köszönet egyszer sem akadt benne. 

Egyesek kicsit tovább gondolták a busójárás hagyományait. Az egykori hírek ezeket rendre szokták is emlegetni. Azonban az 1912-es eset nagyobb indulatot kavart, mint amire az elkövető számíthatott. Mert Feitinger, a mohácsi renitens papi öltözékben, arcát egy groteszk maszk mögé rejtve, kezében kereszttel ment ki az utcára. A keresztény hitű mohácsiak ezen természetesen megütköztek. Vagy simán megrémültek a látványtól, amivel szembesültek. 

A csendőrség elég gyorsan közbelépett, a reverendát elkobozták, vallás elleni kihágás okán indítottak eljárást az izgága illető ellen. Erősen feltételezhetőnek tűnt, miszerint nem saját elhatározásból vétett a törvény ellen, hanem valaki felbujtotta rá. Mindentől függetlenül feljelentést tettek ellene, nem úszhatta meg a túlságosan vaskos, ízetlen tréfát. 

Március 10-én már a Mohács és Vidéke című lapban szerkesztették ki Feitinger nevét, nem is egyszer. Az elkövetőről kiderült, 41 éves, helybéli asztalos (korábban gépmunkásként szóltak róla). 

Az utcán táncoló embert Mallár Béla csendőrhadnagy parancsára a járőr megakadályozta abban, hogy akcióját folytathassa. Az eset elég gyorsan le is zárult, hiszen Trebus Béla királyi albíró befejezte az eset vizsgálatát. A vagyontalannak nevezett egyént 20 korona pénzbüntetésre ítélte. Behajthatatlanság esetén az ítélet kétnapi elzárásra volt átváltható. 

Ettől azonban a település rossza nem tért a helyes útra. Ennek bizonyítékaként, ugyanezen lapszámban, egy másik hírben szintén főszerep jutott a vagabundnak. Az olvasók arról értesülhettek, miszerint Feitinger beugrott a Dunába. Előtte még összeszólalkozott mostohafiával, akit arcul csapott. Ezt követően a tettes kifutott az udvarról, meg sem állt a Duna partjáig. Mivel a sértett nem adta fel a visszavágás reményét, azért a nem vér szerinti atya kénytelen volt beugrani a folyóba. Ami elsodorta a víz közepe felé, két csónakos atyafi segítségével sikerült kimenteni a bajba került menekülőt. 

„Beszeszelt” állapotban került partra, nem igazán tudta, mit is cselekszik. Ismét bele akarta vetni magát az elég hűvös, március eleji hullámokba, de a csendőrök abban már határozott fellépéssel megakadályozták. Itt, a Pécsi Közlönyben már 50 évesként hivatkoznak rá, szakmáját tekintve viszont bognármesternek (más szóval kerékgyártónak) nevezték ki, de a név azonos, tehát a félreértések ellenére azonos főszereplővel lehetett gondja több érintettnek is. 

Lövés is dördült

Komoly veszélyeket rejtegetett többször is a busójárás időszaka. Elég, ha csak annyit idézünk az 1909-es, február 28-án keltezett Mohács és Vidékéből, ami Balázs Jakabbal esett meg. Nevezett húshagyó kedden busónak öltözve, egyik zsebébe töltött revolvert csúsztatva indult táncolni Darázs faluban. Tamburazenére ropták, de még hiányzott egy kis fegyverropogás is a hangulat fokozásához. Ám a számításba hiba csúszott, mert Balázs tévedésből az ajkába lőtt, a golyó pedig a fülénél hagyta el a fejét. A részletek nem ismertek, de állítólag a mohácsi kórházban kötött ki a sebesült. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában