Ők virágosítottak a legjobban

2023.12.02. 21:30

A lakók is sokat tesznek azért, hogy szép és vonzó településkép fogadja a látogatókat

Idén három baranyai település kapott kiemelt díjat a 30. Virágos Magyarország környezetszépítő versenyen. 

Rajnai-Zsíros Krisztina

Fotó: Alsómocsolád Önk.

A legkisebb települési kategória fődíját (1000 fő alatti falu) Alsómocsolád nyerte. Balogh Anikó képviselő elmondta, a zsűri figyelembe vette, hogy a virágosítások tudatosan, évszaknak megfelelően vannak-e tervezve, koncepció szerint vannak-e kialakítva, szépítve a közterületek. Rájuk ez mind igaz volt. A Gyermekek Ligete nagyon tetszett a bírálóknak, illetve az olyan kreatív megoldások is, mint például a tóparton lévő gyógy- és fűszernövény kert, amely virágalakzatban van ültetve, mellette pedig található egy klasszikus kneipp és egy aroma taposó, ahol friss, zsenge fűszernövényeken lehet mezítláb végigmenni. 

– Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy nálunk mindez egy szakmai team munkája. Nagyon kreatív és elkötelezett a kertészünk, és a közfoglalkoztatásban dolgozó munkatársak is. Ginzer János alpolgármester és falugazda koordinálja ezt a munkát, és ő vezeti az alsómocsoládi környezetszépítők csapatát is, akik rendszeresen, önzetlenül, szabadidejüket feláldozva virágosítják, dekorálják és szépítik a falut 

– mondta Balogh Anikó. 

A Virágzó közösség címet (a szervezőbizottság elnöke és az Építési és Közlekedési Minisztérium különdíja) Szederkény kapta meg, hiszen ők a civil szervezeteiket és a lakosságot is bevonják a virágosításba, környezetszépítésbe. S mint Ulbert Renáta alpolgármester elmondta, a helyiek valóban nagyon aktívak ebben a munkában, ezért nagyon büszke a lakókra, az egész falura, és nagyon jó érzés volt átvenni a díjat. 

Siklós az egyik Országos Arany Rózsa minőségi díjat kapta.

 Riegl Gábor polgármester elmondta, a pályázatuk egyébként a legszebb fasorra vonatkozott, de nagyon örülnek, hogy végül a település egészét, az összképet ismerték el a díjjal, hiszen valóban nagyot lépett előre Siklós az elmúlt éveken a környezetszépítés, virágosítás, parkosítás terén. A városgondnokság munkatársai éves szinten 13 ezer tő virágot ültetnek el a virágágyásokba két ütemben (tavasszal és ősszel), ezen felül kandeláberekbe is kerülnek virágok. 

Emellett folyamatosan fásítanak, éppen ezen a héten is 3 helyszínre 40 fát ültetnek el. Emellett minden évszakra, és az ünnepekre a megmaradt, meglévő faanyagokból kreatív dekorációkat helyeznek el a város különböző pontjain. Ezeket pedig mindig megcsodálják a helyiek és Siklósra látogatók. 
 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!