Kíméletlen büntetés

2024.01.09. 07:00

Bármit megtehetnek Péterffy barátai a baranyai vármegyeszékhelyen

Miközben a parkolási fizetőzónákat nemrég Péterffy Attila polgármester kiterjesztette, a pécsieket pedig kíméletlenül megbüntetik, ha tilosban parkolnak, vagy pár perccel kicsúsznak a parkolási időből, addig a baráti cégtől elnézik, hogyha nem építi meg azt a 132 parkolót, amiket már évekkel ezelőtt létre kellett volna hozni.

Bóka Máté Ciprián

A polgármesteri székért idén is induló Péterffy Attila kiváló kapcsolatot ápol azzal a Castrum Pécs Kft.-vel, amely immár évek óta nem hajlandó a több száz millió forintos kötelezettségét teljesíteni. A pécsiek körében már Pécsi Mutyiházaként emlegetett önkormányzat ugyanis újabb öt évet adott az MSZP-s vállalkozónak arra, hogy megépítsen 132 parkolóhelyet, amelyekre kötelezettséget vállalt. Az ügy előzménye, hogy a vállalkozó a belvárosi Váradi Antal utca és a Rákóczi út közötti területen húzott fel egy társasházat, viszont ott már nem volt hely parkolókra. 

Ezt vállalták akkor 
Az előző városvezetés nem akarta azonban ellehetetleníteni a céget, hanem megállapodásra törekedett, ezért településrendezési szerződést kötött a vállalkozással 2018 októberében. Ekkor a cég azt vállalta, hogy 2023-ban megépíti a parkolókat, de nem a belvárosban, hanem az egyetem Szigeti úti tömbje alatti területen, az azóta már felépült új elméleti fogászati tömb mellett, az egykori MSZP-székház helyén. 
A megállapodás arról szólt, hogyha ezt nem teszi meg, akkor a 2018-as árszinttel számolva 264 millió forintot kell az önkormányzatnak fizetnie, a pénzt pedig a városnak kötelezően parkolóhelyekre kell fordítania. Péterffy Attila egyszer már adott haladékot az amúgy rendkívül vagyonos, luxusvillákat, balatoni apartmanházakat építő cégnek, hogy 2024 végéig fejezhesse be a munkát, nemrég azonban a szűk városházi elit barátjának további öt évet adott, és 2029-ig kitolta a parkolóépítés határidejét. 

Parkolóhely meg alig van 
Éppen akkor hozta meg a döntést a jelenlegi polgármester, amikor a pécsi fizetős parkolási övezetek határát is megnagyobbították arra hivatkozva, hogy „a lakók többsége által kért, velük előzetesen egyeztetett, a parkolás okozta zsúfoltságot csökkentő intézkedésről van szó”. A háttérben valójában újabb pénzbeszedés állhat, hiszen ha a parkolási nehézségeket szerették volna csökkenteni a városházán, akkor nem tekintenek el 132 parkoló megépítésétől, ami sürgető lenne a helyzet megoldása érdekében.  

Totális MSZP-s háló 
A Castrum Pécs Kft. valójában a helyi MSZP-s és gyurcsányista pénzügyi elit építőipari vállalkozása. Az MSZP-székházat ez a cég szerezte meg akkor, amikor Tóth Bertalan volt az MSZMP utódpártjának elnöke, az adásvétel összegét nem hozták nyilvánosságra. Aztán néhány év múlva kiderült, hogy Tóth Bertalan a Castrum-Pécs Kft. által épített Donátusi Villaparkban lelt otthonra, amelynek megvételéhez 10 millió forint erejéig a csokot is igénybe vette, holott a baloldal számtalanszor kritizálta ezt az állami támogatási formát. Abban az időben a társaság egyik tulajdonosa a 2021-ben elhunyt Lusztig Péter volt, aki a rendszerváltás előtt operatív tisztként tevékenykedett, később MSZP-s országgyűlési képviselő is volt. 
 

Gyalázták Orbánt 
A Castrum-Pécs Kft. másik és jelenlegi tulajdonosa, ügyvezetője Georgiou Grigorisz, aki Péterffy mellett vett részt az MSZP-DK 2019-es polgármesteri kampányában és most is a Pécsi Görög Önkormányzat elnöke. Grigorisz a kampányban az egyik fideszes jelölt plakátjaira ragasztott rá válogatott szidalmakat, illetve különböző ingatlanos érdekeltségeire kerültek ki Orbán Viktort gyalázó molinók. 

Mást is megvett a környéken 
Lapunk kiderítette, hogy a földhivatali dokumentumok szerint a balos cég 2020 nyarán a DK-MSZP-s politikusokkal dolgozó pécsi önkormányzattól adásvétel útján megszerezte azt a telket is, amelyen az egykori MSZP-s székház állt, de az egykor itt álló könyvtár épülete is hozzákerült. Az önkormányzati bizniszt már nem verték nagydobra, mindenesetre azzal már egy komplex és értékes birtok jöhetett létre az akkor még csak épülő egyetemi fogászati tömb közvetlen szomszédságában. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!