Nemzeti konzultáció

2024.01.29. 18:05

Őri László: fontos, hogy ne Brüsszelből, a fejünk fölött döntsenek rólunk

Több, mint 1,5 millióan töltötték ki a Nemzeti konzultációt, így mondhatjuk, hogy nagy sikerrel zárult – húzta alá hétfőn pécsi sajtótájékoztatóján Őri László, a Baranya 1-es körzet fideszes választókerületi elnöke.

Bama.hu

A nemzeti oldal politikusa, aki egyben a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke is, hangsúlyozta, hogy a magyarok egyértelműen fontosnak tartják hazánk szuverenitásának védelmét, a nagy számban kitöltött kérdőívekkel kiálltak az illegális bevándorlás elutasítása mellett. Egyúttal – folytatta a fideszes politikus – hangot adtak a béke és gyermekeink védelmének fontosságának.

Őri László megköszönte mindenkinek, aki Pécsett és Baranya vármegyében is fontosnak tartotta, hogy részt vegyen a Nemzeti Konzultációban. „Ezzel a kiállással egyértelmű üzenetet is küldtünk Brüsszelnek” – jelentette ki. Úgy folytatta: mindannyiunk számára fontos, hogy ne Brüsszelből, a fejünk fölött döntsenek arról, ami a hazánkban velünk történik.

Hozzátette: a konzultáció eredménye és abban résztvevők nagy száma is egyértelmű üzenetet küldött a dollárbaloldalnak, hogy nem akarunk háborút, mielőbbi békét szeretnénk a szomszédunkban és nem szeretnénk, ha mások döntenének arról, hogy kikkel élhetünk együtt. „Ezért elutasítjuk az illegális bevándorlást és a genderpropagandát” – hangoztatta, megjegyezve, hogy a Baranyában és Pécsett élők továbbra is számíthatnak a Fidesz-KDNP-re a békénk megőrzése és megtartása érdekében – emelte ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!