Ügyvédpolip Pécsen

2024.02.02. 11:30

A csalással gyanúsított ügyvédnő Péterffy ügyvédköreiben dolgozott

Miközben a Soros György forrásaiból gazdálkodó balliberális helyi portál megpróbálta kimosdatni az ügyből a baloldalt, azzal inkább megerősítette: a súlyos bűncselekmények gyanúja miatt eljárás alatt álló pécsi ügyvéd szoros kapcsolatba került Péterffy belsős körével és még az egyik önkormányzati cégnek is dolgozott.

Bóka Máté Ciprián

Fotó: Chris Ryan

A minap számoltunk be arról, hogy egy pécsi ügyvédnővel szemben tucatnyi sértett tett feljelentést, többek között azért, mert csaknem 35 millió forintot nem egy végrehajtónak, hanem saját magának utalhatott át, emiatt viszont a bajba jutott illető az otthonát is elveszítheti. A sajtóértesülések szerint az is előfordult, hogy egy beteg kisgyermek gyógyítására szánt forrásokat is magának utalta. A 34 éves nővel szemben több rendbeli ügyvédi visszaélés, több rendbeli csalás, valamint hamis magánokirat felhasználása miatt indult nyomozás. 

Az asszony ugyanakkor Góbi Jánoson, a Pécsi Vagyonhasznosító átvilágító ügyvédjén, jelenlegi FEB elnökén keresztül, valamint a PVH volt FEB elnökén, dr. Szücs Orsolya ügyvéden keresztül az egyik önkormányzati cégnek, a Tettye Forrásháznak is dolgozott.  

A hálózat

Az említett ügyvédek Péterffy Attila pécsi polgármester barátjának, Bodnár Imre ügyvédnek a köreihez tartoznak – Bodnár a Tettyénél még igazgatósági tag is. A Bodnár által vezetett úgynevezett elszámoltatás csak jobboldaliakat érintett, de az átvilágítás abszurditását mutatja, hogy az átvilágítók munkájáról évek óta nem hoznak nyilvánosságra teljesítési igazolásokat, holott legalább 100 milliót költött rájuk a város. A különböző ügyvédi megbízásokra 600 milliót mehetett el, de egyesek szerint milliárd körüli tételnél járnak már. 

Ilyen előzménye láttán az amerikai nagykövetség és Soros György által is támogatott helyi portál megpróbálta kimosdatni a történetből a baloldali Bodnár csapatot, csakhogy ezzel inkább megerősítette, hogy valóban szoros, bizalmas munkakapcsolatban voltak a csalás miatt nyomozás alatt álló ügyvédnővel. 

Politikai célokat szolgálnak

Bodnár Imre nem csupán egy ügyvéd, hiszen az elmúlt években politikai szerepet vállalt: Péterffy politikai szervezetét, a Pécs Jövője Egyesületet vezeti, amelynek székhelye éppen Szücs Orsolya ügyvédi irodájában van. Bodnár maga is megpróbálkozott MSZP-s képviselőjelöltséggel Péterffy támogatásával, és forrásaink szerint a városvezetői bizalmas stábértekezletek rendszeres résztvevője is – nem véletlen, hogy a Gyurcsány Ferenc féle városvezetés és holdudvara mellett végletekig elfogult. 

A kamarában éltette Bodnárt

Máshol is tetten érhető a kapcsolat: a csalás miatt eljárás alatt álló ügyvédnő és Szücs Orsolya közösen, ugyanazin hivatalos dokumentumban javasolta 2022-ben a Pécsi Ügyvédi Kamara élére Bodnár Imrét a kamarai tagságnak, amire a protokoll szerint Bodnár kérhette fel őket. 

A most eljárás alatt álló nő ekkor hosszan méltatta a politikai ügyvédet, Bodnárt, mondván „szakmai elismertsége és vezetői kompetenciái, valamit az általa megjelölt tisztségviselők kvalitásai jelentik számomra azt a valami alternatívát amely hitelesen és megnyugtató módon tudja képviselni a baranyai ügyvédség érdekeit”. 

Bodnár az ellenőrzést bízta volna rá

A portálunk birtokába került dokumentumok szerint az ügyvédnő Bodnár győzelme esetén a kamara Ellenőrző Bizottságának a vezetője is lehetett volna. Erre csak azért nem került sor, mert a pécsi ügyvédek nem kértek a politikai ámokfutásáról hírhedtté vált ügyvédből és a baloldali csapatából. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!