2024.03.22. 16:40
Közösségi térként is beválhat az új terem
Különleges tantermet adtak át március 22-én a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán.
Fotó: Kalmár Lajos
A Sanofi gyógyszergyártó cég támogatásával megvalósított terem közösségi térként is funkcionál. A PTE közleményéből kiderül, hogy a beruházás során nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a terem ne csak a tanulás helyszíne legyen, hanem egy olyan tér, ahol a diákok találkozhatnak, együtt dolgozhatnak és megoszthatják tudásukat.
– A több új funkcióval is kibővült helyiség a gyógyszergyártó és az intézmény szándékai szerint új fejezetet nyit abban, hogyan működhet együtt egy innovatív pharma-vállalat és egy egyetem
– fogalmaztak.
A vállalat hosszú évek óta szoros kapcsolatot ápol a hazai egyetemekkel. Számos gyógyszerészeti és vegyészeti képzésben részt vevő egyetemista töltötte már korábban is náluk szakmai gyakorlatát, jelenleg több mint 130 gyakornokot foglalkoztatnak, s a szakdolgozatok írásához is segítséget nyújtanak cégbeli mentorok bevonásával.