fesztivál

2018.10.27. 20:00

Közeleg a Winterfest, jön a Boney M és a Budapest Bár

Újra lesz Winterfest, immár a negyedik, tematikus rocknapokkal, ahol a legendás diszkósztárok közül fellép a Boney M együttes is. Trubics Zorán rocknaptárában azonban addig még találhatunk néhány különleges koncertet.

Mészáros B. Endre

Ha azt mondom, Bahama Mama, Rivers of Babylon, Baby Hands Up, akkor több generációnak is beugrik, hogy ezeket a slágereket a hetvenes évek végén három földrészen (mert Ázsiában, Afrikában is tarolt a svéd diszkóformáció) énekelték együtt a Boney M együttessel. A legendás csapat tíz éve már megfordult Pécsett, de most a 4. Winterfesten december 21–30. között újra fellépnek az Expo Centerben. No, nem kilenc napos lesz a Trubics Zorán szervezte év végi rockfesztivál, de a négy tematikus nap ebben az időszakban hívja a közönséget csúcskoncertekre. Döntően az Expo Centerbe, de például a Neoton Familia közkedvelt előszilveszteri bulija ezúttal is a városi sportcsarnokban lesz.

Addig azonban jön még egy-két felvezető program. A gyerekeknek szól november 4-én vasárnap 16 órakor a POTE Aulában Halász Judit műsora, válogatott dalokból, miközben mini játszóház is várja a kicsiket.

Pár napra rá, november 9-én a Hooligans lép fel az E78-ban. A csapat évek óta nem volt Pécsett, miközben folyamatosan adtak ki új lemezeket. Itt a kaput 18 órakor nyitják és a The Minds pécsi zenekar a nyolcvanas, kilencvenes évek pop-rock slágereivel hangolja a közönséget.

Trubics Zorán egyébként a Neoton Famíliának országszerte szervez koncerteket, egy hete az Arénában léptek fel, a múlt hétvégén Kaposvárott volt telt házas estjük, november 16-án Pakson szerepelnek, és óriási az előzetes érdeklődés a Pécsi Winterfest részeként december 30-án a sportcsarnokban rendezett fellépésükre is. Természetesen most is hoznak meglepetésvendéget, és vadonatúj a műsoruk.

Ha pedig Winterfest, a negyedik alkalomra kikristályosodott, hogy mire igazán vevő a baranyai hallgatóság. Ennek megfelelően december 21-én Balkán Fesztivállal kezdődik a programsorozat, ahol ezúttal a szerb Miroslav Ilics, illetve a Zágrábban élő bosnyák Neda Ukradem a sztárvendégek, és a baranyai Dzsúz zenekar is zenél, valamint 18 órától mediterrán ételkülönlegességeket lehet kóstolni az Expo Centerben. Ugyanitt december 27-én jön a retró parti a már említett Boney M együttessel (Sheyla Bonnick-féle összeállításban), de önálló műsora lesz Szűcs Judithnak és Zoltán Erikának is, majd Dj Bogár diszkója zárja az estet. Másnap, december 28-án szintén az Expo Centerben a Budapest Bár hoz hat énekest, köztük Mező Misit, Franket, Tóth Verát. Helyszínt illetően tehát egyedül a Neoton koncert a Winterfesten a kakukktojás, mert az december 30-án a városi sportcsarnokban lesz.

A Trubics Zorán szervezésű koncertsorozat nem áll meg az év végén. Február elején jön az Alma zenekar, de az igazi nagy durranás 2019. április 13-án a városi sportcsarnokban a Madách Színház Macskák című rockmusical lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában