látványosság

2019.07.08. 14:00

Hamarosan elkészül a Sokac Ház Mohácson

Befejezéséhez közeledik Mohácson a Táncsics Mihály utcában a Sokac Ház építése, ahol bemutathatóvá válnak a mohácsi sokac hagyományok. A létrejövő tájházban számos népművészeti tevékenység megtekinthető, kipróbálható lesz a jövőben.

M. B. (forrás: Mohácsi Újság.hu)

ősi sokác népszokás a Dunai mosás hagyományőrző felidézése a Pranje

Néhány esztendővel ezelőtt került az önkormányzat birtokába Mohács egykor kizárólag sokacok lakta városnegyedében, a Táncsics Mihály utca 40. szám alatt található épület. Az ingatlan birtokba jutása új ötletek, új lehetőségek felmerüléséhez vezetett a Duna-parti város aktív hagyományőrzői körében.

– A Balatinácz-féle ház utcafronton ugyan korszerű, de az udvarban még teljes épségben áll a több mint száz éve készült, nyitott kéményes konyhájú, fagerendás mennyezetű, eredeti sokac hajlék, áll még a régi istálló és a csűr is – nyilatkozta lapunknak annak idején Jaksics György, mohácsi városi önkormányzati képviselő, a Sokacok Olvasókörének elnöke. – Első látásra látszott, hogy remekül tudnánk hasznosítani a házat: az első, komfortos részen nyelvi táborokat szerveznénk gyerekeknek, illetve különböző kézműves foglalkozásokat tarthatnánk ott. Vannak helybeli aktív vállalkozók például olyan kézimunka szakkör vezetésére, ahol a hagyományaink ápolásához megtanulhatnák az érdeklődők a horgolt csipkék, ingek hímzésének, a kötött- és bütykös harisnyáknak a készítését, a népviseleti ruhadarabok varrását, de van hely maszkfaragó- és busókellék készítő szakkörnek is.

– A régi épületet pedig a szükséges állagvédelmi munkák után tájháznak szeretnénk berendezni, eredeti sokac bútorokkal, kelmékkel, használati tárgyakkal a lakóházat, míg az istállóban, csűrben a valamikor használt munkaeszközöket mutatnánk be, betekintést nyújtva a népcsoport képviselőinek egykori életébe, hagyományaiba.

Nos, mindezek többsége rövidesen valóra válhat, ugyanis az önkormányzat – pályázati források felhasználásával – által irányított beruházás a befejezéséhez közeledik a szóban forgó épületben.

A ház utcafronti részét elbontották, helyette hagyományos jellegű épületrészt alakítanak ki. Az átalakítást követően aktív élettel telhet meg, közösségi épületként hasznosítják, a Mohácsi Sokacok Olvasóköre működtetésében. A fejlesztés eredményeként az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő programok, többek között a táncháza és a zenés rendezvények még szélesebb körben válnak megismertethetővé.

Az épületben a korábbi terveknek megfelelően a sokac hagyományokat bemutató kiállítást is berendeznek, a tájházban számos népművészeti tevékenység megtekinthető, a gyakorlatban is kipróbálható lesz.

A Sokac Házba ellátogató vendégek, turisták interaktív módon megismerkedhetnek a sokac néptánc és népzenei kultúrával, gasztronómiával, viseletkészítéssel és más népi mesterségekkel, szokásokkal, az olvasókör hagyományőrző csoportjai ugyancsak otthonra lelnek.

Címkék#sokac ház

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában