kultúra

2019.08.30. 09:23

Carmennel ünnepel az operatagozat

– Tartjuk magunkat az utóbbi években kialakult gyakorlathoz, olyan zenés darabokat viszünk színre, melyek a Pécsi Nemzeti Színházban soha, vagy csak évtizedekkel ezelőtt voltak műsoron – számolt be lapunknak Gulyás Dénes, az opera új évadáról a tagozat vezetője.

Mészáros B. Endre

Fotó: Katona_Vanda

Konkrétan ez Bizet: Carmen művének nagyszínházi és a japán Akutagava: A vihar kapujában című elbeszélésének (Akira Kuroszava ebből forgatott világhírű filmet azonos címmel) kamaratermi játékát jelenti.

– Továbbra is célunk, hogy minél több olyan fiatal előadóművésznek adjunk lehetőséget, akik a Zeneakadémiáról érkeznek – teszi hozzá a szakember. Idén azonban ezen a téren is lesz újdonság, nemcsak énekesek jönnek, hanem ifjú zeneszerzők is. A vihar kapujában októberi előadását ugyanis hét (a Zeneakadémián volt júliusban az ősbemutatója) zeneszerző szakos fiatal alkotta meg és a szereplők is zeneakadémisták. Ez tehát egy példaértékű kapcsolat a hazai zenei képzés fellegvára és a PNSZ között.

Jeles évfordulót ünnepel az operatársulat: idén 60 éves.

– Ennek ünneplésére A vihar kapujában premierjének napján, október 26-án gálakoncertet is tervezünk, ahol a színház művészei és fiatal zeneakadémisták énekelnek, a Pannon Filharmonikusok játszanak – ad előzetest Gulyás Dénes. A Carmen jövő februárban kerül színre, több olyan fiatallal, akik élesben itt mutatkoznak be először nagyszínpadon. A tagozatvezető a Carmenről így összegzett: – A darabról nem mondanék semmit, mert Bizet műve világsiker, beszéljen majd helyettem a zene.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában