arckép

2019.09.22. 12:50

Háber László ha kell, rendet teremt a színművészek között is

A legendás művészeti titkárról elnevezett Csaba Zita Hívó-díjat minden évben a színművészek ítélik oda a munkájukat leginkább segítő kollégájuknak a Pécsi Nemzetiben. Idén a színházi mosoda vezetője, Kovács Jánosné Marika, valamint Háber László főügyelő kapta meg az elismerést.

Mészáros B. Endre

– Mit tesz egy főügyelő?

– Leginkább abajgatja a színpadra lépőket, s vélhetően emiatt ügyelő idén kapta meg először a Csaba Zita-díjat, a cím 12 éves történetében.

– Mi a feladata, olyasmi, mint a filmeknél a gyártásvezetőnek?

– Minden nagyképűséget félretéve: a színházi előadásoknál mi vagyunk az Atyaúristen! Több szál fut össze a kezünkben, a problémákkal nálunk jelentkeznek. Mi tartunk létszámellenőrzést, s beavatkozunk, ha hiányzik valaki a fellépők közül.

– Mit lehet olyankor tenni?

– Megtörtént, hogy a Koldus­operában az egyik kezdő szereplő esti előadásra készült, közben délután ment a darab. Beugrottam hát helyette a jelenetbe, a néző semmit sem vett észre.

– Háber László neve mellett ügyelőként a PNSZ-ben több mint hatvan színdarab áll. Mi volt a legnehezebb eset?

– A huszonnyolcadik évadomat kezdem, de a legnehezebb az első előadás volt. Ugyanis úgy kerültem ebbe a pozícióba, hogy az elődöm menni akart. Csak úgy távozhatott, ha van utód, én pedig amatőr színészként ugrottam be helyette. Teljesen ismeretlen munkakörbe, ráadásul egy 120 szereplős darabba, az Ember tragédiájába, rengeteg összehangolásra váró feladattal.

– Voltak balesetek a munkája során?

– Sajnos igen gyakori, hogy beesnek a zenekari árokba. Nekünk az a legrosszabb, ha sok a forgás, a díszletváltozás, a le-föl mozgás a színpadon.

– Amatőr színészként kezdett, de még napjainkban is látom olykor statisztálni.

– Amikor az évadban a legtöbb alkalommal színpadra álló színésznek kitalálták az első Színészgép-díjat, a színpadon töltött statiszta időm alapján én nyertem volna. Én ezért jöttem ide, s mindig szívesen vállalok bármiféle színpadi szerepet.

– Vezeti a színész klubot is a büfével.

– Ez egy önként vállalt jószolgálat. Olcsó árakon a próbálóknak tartjuk fenn, s emiatt sokáig évről évre változott a működtetője. Én már 14 éve birkózom azzal, hogy legalább nullszaldó körül maradjunk.

Nem forgácsolódott el

Háber László 1964-ben született Szigetváron. Pécs-Uránvárosban nőtt fel, a 39-es Dandár úti általánosba járt, majd a Zipernowsky Károly Gépipari Technikumban érettségizett és gépi forgácsoló szakon végzett. Hat évig dolgozott a MÉV Kutató-mélyfúró üzemében, volt mindenes a Szivárvány Gyermekházban, ahol még színész szakköröket is tartott, gépkocsirakodóként, és könyv­árusként is tevékenykedett. 1992-től van a PNSZ-ben, mint ügyelő és statiszta szerepekben is gyakran láthatjuk. Felesége, Andrea könyvelő, három gyermekük van: Evelin 27, Iván 26, Krisztián 23 éves.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában