arckép

2020.04.12. 15:30

Játszik három pécsi színházban és naponta látható a tévében Vlasits Barbara

Bátran kijelenthető, az egyik legtöbbet foglalkoztatott pécsi színművész ­Vlasits Barbara. A Pécsi Nemzeti Színház tagja szerepel a Harmadikban és a Janus Egyetemi Színházban, emellett naponta látható a tévében.

Mészáros B. Endre

Forrás: PNSZ

– Jól tudom, hogy az évad elején kapott Szendrő József-díjat?

– Igen, és valójában az is a sok munkáról szól, mert a PNSZ társulata titkos szavazással az előző esztendő legkiemelkedőbb összteljesítményét jutalmazza így.

– Állandó tévés szereplő lett. Hol és hogyan készülnek ezek az Alsós és Felsős című iskolatévé-műsorok?

– Meg fog lepődni, itt forgatjuk Baranyában, Nagykozárban, az ERLA stúdiójában. Három éve vagyok benne, külön felkértek rá, és az iskolás tanagyaghoz készítünk kiegészítő adásokat. A járvány miatt viszont most felgyorsultak a felvételek, és megszületett az Alsós változat is. Itt említeném meg, egy rövid időre pécsi színésztársam, Bach Zsófi is csatlakozott a műsorvezetőkhöz.

– Játszik a JESZ-ben, a Harmadikban is. Lehet ezt még fokozni?

– Ezen még nem gondolkodtam, de így is havonta úgy 20-25 alkalommal játszom. Jövőre lesz 10 éve, hogy Pécsett dolgozom, és a Janus Egyetemi Színpaddal már 8 éves a kapcsolatom. Egy főszerep beugrással kezdődött a Csongor és Tündében, s ide azért megyek mindig boldogan, mert a légkör a Színművészetire emlékeztet. A Harmadikban pedig most léptem színpadra először az Oszlopos Simeonban.

– Melyben egy 16 éven felülieknek szóló karaktert alakít, erotikus pillanatokkal. Könnyű az ilyen felkérésekkel azonosulni?

– Én szeretem nagyon. Másrészt, ha ez még nem is egy femme fatale szerep, azért kitörést jelent a kezdeti naiva karakterekből. Bánky Gábor színművész kollégám ezt kedvesen így határolta be a próbák során: „Te egy drámai szende vagy!” Ugyanakkor élvezem azt is, hogy több korosztályban is bevethető vagyok, hol egy tinit, hol egy kislányt alakítok, például a mesejátékokban, de a Furnitúrban egy anya és feleség teljes életútját járhatom be.

– Hogy viseli a bezártságot?

– Egészen jól, mert gyűjtöm a könyveket, így pedig végre jut időm olvasni. Főzni is nagyon szeretek, illetve kertészkedni, és újra elkezdtem gitározni.

Online próbálnak gyerekdarabot

Vlasits Barbara 1988-ban született Veszprémben. Testnevelés tagozatos általánosba járt, a Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gimnáziumban érettségizett egészségügyi szakon és a Kaposvári Színművészeti Egyetemen diplomázott. 2011-től a Pécsi Nemzeti Színház tagja. Kedvenc Pécsett játszott darabjai: Jaj, Carmela!, a Boldogtalanok, a Kripli és a Mobil, illetve a JESZ-ben a Hamlet. Szerepelt a Made in Hungária, a Nejem, nőm, csajom és az Egynyári kaland filmekben is. Most éppen online próbálja a László király visszatér gyermekdarabot, Tóth András Ernő rendezésében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában