Jazz

2020.07.05. 18:22

Ezen a nyáron is várja a zenebarátokat a Püspökvár

Ha nyár, akkor egy igényes koncertsorozat mindig megtalálja a baranyai zenebarátokat, egy rendkívüli, máskor a nagyközönség előtt zárt helyszínen, a Püspöki Palota kertjében.

Mészáros B. Endre

A Püspökvári Zenés Estékről van szó, mely a Filharmónia Magyarország szervezésében könnyed klasszikusokat, tehetséges jazzmuzsikusokat vonultat fel. Így lesz ez idén is, a sorozatban a dallamos jazzmuzsika mellett hallhatunk harmonikát, vonósokat és fúvósokat is a hagyományosan három nyáresti koncerten.

Július 18-án, a Harmónia Vonósötös, Kuti Ágnes szoprán énekesnő és Bognár Szabolcs bariton-énekművész „Száguldás, Mozart, Szerelem” című hangversenyével indul útjára a baranyai közönség által megkedvelt programsorozat. Augusztus 4-én igazi örömzenélés részesei lehetünk három „tanári” pécsi zenész, Bágyi Balázs, Balásy Szabolcs és Horváth Krisztián jóvoltából, akik dob, zongora és basszusgitár segítségével bemutatják, hogy „Ilyen a jazz”! Nyár végén, augusztus 25-én pedig Táncpárbaj következik Kéméndi Tamás harmonikaművész, valamint a 5 Spirit Fúvósötös között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!