Denevéresteket is tartanak

2021.08.22. 09:30

Népszerű úti cél a Duna-Dráva Nemzeti Park

Az újranyitás óta kimagaslóan nőtt a látogatók száma az Abaligeti-barlangban, júliusban közel 13.000 főt számoltak.

Mohay Réka

felújították az abaligeti barlangot

Fotó: L.L.

Úgy tűnik, egyre nagyobb az érdeklődés az idén 25 éves Duna-Dráva Nemzeti Park helyszínei iránt. Sokszínű palettán kínálnak kikapcsolódási lehetőségeket felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt, nem csak nyáron. A jubileumi évben a gyalogos és kenutúrák mellett már elektromos kerékpárra is szállhatnak a látogatók.

Minden programhoz felkészült szakvezetés társul. Ezzel is a legfőbb céljuk eléréséhez kívánnak hozzájárulni: felelős gondolkodást és magatartást kívánnak kialakítani a társadalomban, ehhez pedig a természet megismerésén és megszeretésén át vezet az út.

Sokakat vonzanak az Abaligeti-barlang előtti Denevér­estek is, ahol bemutatják, az apró állatok valójában igazán hasznos teremtések. Népszerűek a már említett kenu- és kajaktúrák is, melyekre tavasztól kora őszig biztosítanak lehetőséget. Az árterek világát is ilyen formában mutatják be a Gólyák nyomában program keretében, mely vezetéssel zárul a kölkedi Fehér Gólya Múzeumban.

Augusztus 29-én a mohácsi csata 495. évfordulója alkalmából tartanak megemlékezést – a helyszín ugyanis nemcsak történelmi, de természetvédelmi terület is. Külön érdekesség, hogy jelenleg is régészeti munkálatok zajlanak, ennek keretén belül egy feltárt tömegsírba is betekintés nyerhető.

Várják a látogatókat a Pintér-kertben is, ahova a jövőben sétányvilágítás kialakítását és különféle fényinstallációkat, valamint további hangulatos kamarakoncerteket terveznek.

Komlós Attila sajtóreferens elmondta, számos pozitív visszajelzést kapnak: sokakban a programok során tudatosul, mennyi értéket találhatunk tőlünk karnyújtásnyira a Baranyai táj gazdagságának köszönhetően.

Vonzóbbak lettek a természet kincsei

Bár a járványhelyzet a nemzetközi turizmust megviselte, az elmúlt két nyáron a belföldi látogatások fellendültek. A Duna-Dráva Nemzeti Parkot is egyre többen keresik fel, reményeik szerint az érdekes programoknak köszönhetően az érdeklődést sikerül fenntartani a jövőben is. A résztvevők a testet-lelket feltöltő kirándulások során megtapasztalhatják azt is, hogy sok apró környezettudatos döntésnek is óriási szerepe van a természeti kincsek megőrzésében és a következő generációk számára való megőrzésben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában